"Szivet cseréljen aki hazát cserél

mert bárhol él bárhol csak félig él"
Mikor fiam pici volt, Öt mindig ölemben alatattam el és énekeltem neki. Nem is tudta más elaltatni, nem is volt távol tölem soha. Sokszor énekeltem ezt a dalt neki.
Lányom az elkezdett zokogni, ha énekelni kezdtem neki, már ekkor kiderült jo a hallása.

Igy is gondoltam, ahhoz, máshol lehessen élni, szivet kellene cserélni.

Minden más, mást jelentenek az évszakok, a családi kötelékek, a barátság, a fény, a szavak vagy a szavakbol alkotott mondatok.

Ez kép naplemente innen a dolgozo ablakábol, nyugalom, nyárvége, rövidülnek a nappalok.
Nyugalom, nagyon szeretem az itteni nyugalmat, már képes vagyok élvezni, 21 éve vagyok itt lassan.
Szivet cseréltem-e? Nem tudom.
Amikor én jöttem nem volt internet, nem volt parabolával magyar tv, nehezen és zugva bejött magyar rádio elöször szilveszterkor a himnusz, patakokban folyt a könnyem. Telefon percdija horribilis volt.
Jöttem egy miljöböl, ahol jol éreztem magam, éltem mint hal a vizben, dolgoztam sokat de jol is kerestem és imádtam csinálni, táncoltam, barátkoztam, jöttem-mentem folyamatosan. Eljöttem szerelmemhez a nyugiba a csöndbe, Anyu pedig mondta ne csináljak itt is olyan átjároházat mint otthon, mert Danit biztos nagyon fárasztaná. Megkérdeztem, mondta dehogy, bár lehet fogalma se volt miröl kérdeztem ;) (Soha nem látta, élte át az "átjároházamat")
Aztán multak az évek, én el se tudtam magam engedni, tul erösek voltak a gyökereim, feladni nem akartam, hisz Danit szerettem, de meg sem egedtem magamnak jol érezzem magam.
Összehoztuk a 2 gyereket, imádtam kisgyerekes szülönek lenni azt mondom az egyik legjobb idöszaka volt az életemnek. Eltelt 10,5 év, megvettük a házat és ekkor esett le, nem szerettem Malmöben lakni, nagyon nem. Elsö lakásunk egy kétszobás egy narkos hapsi felett volt, bulik hetente többször fél éjszaka, onnan elmenekültünk hamar. A háromszobás jo kis zöld helyen volt, sok sétával kutyusokkal, de ott se voltam "otthon" átmenetinek éreztem végig, de hogy miért azt nem tudom, az valaha házban lakjunk csak egy álom volt, nem is mertem hinni valosággá válhat.

Hogy is lett a ház? Chris kezdte az iskolát, ahová körzetileg tartoztunk az viszont nem volt egy jo iskola, költözni kellene... aztán a pont az i-re a parabola antenával került fel, ugye ahhoz tul jo helyen laktunk, antennát fel lehessen szerelni, se kilogatni, se tetöre de még szomszéd fsz-i néni kertjébe se engedte lakoszövetkezet s ez tette be a kaput, hogy hát akkor bizony nagyon menni kellene, de ugye ez csak a pont volt, maga az i az iskola és az, hogy nem is laktunk kényelmesen már a két kicsivel, 3.-emeleten, lift nélkül, mosokonyha pincében, mosogép be se fért fürdöbe...
Jo iskolához tartozo helyen 1 szobával nagyobb lakás havi költsége joval több lett volna mint igy vidéken a ház. Hát addig kerestünk mig találtunk. Nem is akartunk ekkortát, de jol le is alkudtuk s jöttünk. Azota is formálgatjuk, alakitjuk magunkhoz. Ha épitettünk volna -szobe se kerül, hisz olyan sokkal többe kerül ujat épiteni- az se lenne már jo alaprajzu, mert változunk, válatoznak az igényeink, más kellett 10 éve, más most s majd megint más lesz 10 év mulva. Nem akarok költözni, bár szám szerint életem során nem költöztem sokszor avagy laktam sok helyen (7-8), mert Nagyiéknál is laktunk Anyuval miközben volt saját lakásunk is, utálok költözködni. Itt már itthon vagyok, végre.

Anyu bö három éve meghalt, akkor nagyon eltörött valami, nem csak a gyász és bánat, a magyar szivem is. Már senkim sincs otthon. A kötelék elszakadt, valami véget ért, nem is tudtam ez lesz, jo nagy arculcsapás volt ez az élettöl. Hát kinlodok ezzel is. Most azt nem engedem meg magamnak, hogy otthon ellazuljak és jol érezzem magam. Tudom dinyo vagyok, de evvan. Tul kell jutni ezen is, valami egyensulyt találni.

Elsö évben kb, Anyu halála után, takaritottam, fizikálisan, a lelkemet kellett takaritanom s ennek valahogy ki kellett jönnie. Lesuroltam butorokat kivül, belül, nikotintol és azoktol évektöl mikor Anyunak már nem volt ereje én meg már nem gyöztem ott a takaritást. Amennyit tudtam megcsináltam mindig. Átrendeztem a lakást, hogy más legyen, hogy kibirjam ott vagyok, hogy kényelmesebb legyen négyünknek ha ott leszünk. Kisszobát üveggyapot tapétáztuk, kifestettük és padlot cseréltünk, 12 m2, jo narancssárga lett, vettem bele 2 uj ágyat is.
Rendbe kellene tenni többit is, de nem megy, idö....meg pénz is...
Aztán ahogy a nagytakaritással kész lettem, csak néztem ki a fejemböl, hogy akkor hogyan is tovább? Hazajártam 1-1 hétre, de olyan immel-ámmal, nem volt a várakozás, a boldogság a feltöltödés mint régen, viszont Anyu nagyon hiányzik.
Aztán vettük Lilit, ö pedig nem érti nem végleg tüntem el, hozzám van növe, tudom nagyon hiányzom ha nem lát s család még olyan számomra egyszerü dolgot se tud megteni vele, hogy betenni kalitkájába ha menniük kell itthonrol.

Most viszont van egy kis hiányom, jo lenne kicsit otthon lenni, Lilivel, persze ha családdal az még jobb lenne de suli és melo van, elrenováltuk a nyarat a szabit.
... s itt a remény? Lehet átzuhanok végre egy következö fázisba? Nagyon szeretnék, mert hiányom van de eddig "meg voltam kötözve" az érzelmeimmel, saját magam által. Olyan jo lenne, megkönnyebülés lenne tovább lépni, s nagyon remélem az lesz és nem csalodás.
Nagyon gondolkozom rajta beülök kocsiba és lemegyek Lilivel, nem tudom meg merem-e tenni. Kétszer majd 2000 km. Már mentem ugy csak én vezettem, kicsik voltak még gyerekek akkor és velük meg Anyuval. De teljesen egyedül soha nem.
Kamra is üres, hiányoznak magyar dolgok itthonrol. Nincs is kedvem repülni sem, utálom is már kidekázni, most hány deka füstölt sajt, hány turo rudi és mennyi kolbász fér be, tudok-e hozni egy zacsko fodros nagykockát...stb... Mamma, hozz mákot és gesztenyemasszát, ha tudsz hurkát is:) Imádja:))
Dilemmázom:(