péntek, november 27

Olyan jo

Már sok éve, miota átköltöztem ebbe a szobába mint dolgozo szoba, rövid volt a zsinor számitogéphez. Néha eszembe jutott kellene venni másikat, de igazábol csak nagytakaritáskor zavart hogy nem tudtam elhuzni az iroasztalt kihuzgálás nélkül és néha jutott eszembe lehet máshol jobb helye lenne asztalnak. Aztán néhány hete rámjött ode´bb kellene tolni, igazábol azért mert a termosztátja fütötestnek nem jo, s be kellett bujnom asztal alá, hogy odébbtekerjem fütötestet. No már most nem vagyok én már akrobata, asztal alatt mászkáljak, igy mikor Dani ment külsö agyat venni gépéhez kértem hozzon hosszabb zsinort is.
Tegnap átbutoroztam, az iroasztalt aminek igazábol funkcioja már nem volt -Molli már nem azon lakik kalitkástol, mert nagykalitban lakik már- kivittem innen pontosabban be háloba. Onna a zöreg -bár jo- elsö konyhaasztalunkat meg kivitte Dani, azon volt a varrogép. Egész varrási cokmokot átköltöztettem háloba jo sok honapja, madarak miatt.
No ... eltoltam a számitogépasztalt balra sarokra sréhent, Lilit beforgattam teraszajto elé, köztünk van zsurkocsi a kalitkába valo ujságpapirokkal, az könnyen kihuzhato ha fütötestet kell állitani. Most végre gardrobokba is be tudok nyulni, már csak a függönyt meg reluxat nem érem el Lilitöl, de az csak 2x-i huzogatás naponta. Tök tágas lett a szoba, mindenkinek nagyon tetszik.
A függönnyel takart "tilos polcok" (madaraknak tilos) helyett szeretnék faltol falig gardrobot, elhuzhato ajtokkal, abba beleférne a polcokrol is meg a barna szekrényböl is a cucc (föleg dekopázs cuccok de sok más is) Ugye csak anyagi akadálya van a megvalositásnak, nagyon nem fillér s olyan sok más fontosabb dolog van.

szerda, november 25

Migrén

Már megint rám jött, pedig jo régen volt utoljára ilyen erös, hogy kelljen gyogyszer, néha csak gyenge olyan kialszom tipusu vagy felhös-fátyolos-moraj(ly?)lo.
Egész nap semmi bajom nem volt, tettem-vettem es haladtam, konyhai függönyt mostam, leszabtam oda az uj sötétitöt is, pakoltam varrogép környékén is, hogy hozzáférjek, stb millio más, aztán késö délután kezdte, gondoltam beprobálkozom alvással, talán elmulik. Hát nem, ugy ébredtem, hogy verekedni tudtam volna. Hányingertöl enni nem tudtam, kaja nélkül nincs gyogyszer, aztán cska ugy döntött a belsöm, hogy tejbegriz lemenne, Danit kértem csináljon. Most meg már valamennyire hat a gyogyszer, teljesen el nem mulasssza. Még madaraknak is Dani csinálta meg a gyümistálakat, ilyen sem szokott lenni.
S le akartam ma menni olta´sra, most 3 napig oltják a korosztályomat, még jo hogy letelefonáltam a rendelöbe hétfön más okbol, s rákérdeztem. Nem küldtek papirt. Daninak ma igen, hogy jövöhéten szerdán menjen.
Tegnap beszéltem Polly barátnömmel, vezetö ovonö 2 ovodában, sok gyerek körlötte -2 saját otthon- Ö tegnap kapta a szurit, szédült, némi láz, feküdt. Hát jo, hogy nem mentem ma le beoltatni magam, migre´n elég önmagában semmi más nem kell mellé, már ha lesz. Kb minden 10. ember belázasodik, más dolgok is elöfordulhatnak de még mindig inkább ez a riziko mint a rohadt influenza és annak a mellékhatásai.

hétfő, november 23

Csak röhögök....

Homárrol idézet:
"Még a mobilkór terjedésének első hullámában hallottam (serdületlen gyermekeimmel) a következő párbeszédet egy vodás kiosznál:
" - Ennek az akciós telefonnak is van vibrátor-funkciója?
- Igen, hölgyem, sőt tudok hozzá vízhatlan tokot is adni." "

Másik: telefontársaság ma idetelefonált az uj akciojuk miatt, fe´rjem kereste -nevén a tel + internet elöfizetés- mondtam dolgozik, erre megkérdezte elmultam-e már 18 éves. Igen, s akkorát röhögtem, amire mondta olyan kislányos hangom van.

3. Valaki idetelefonált hogy háztulajdonost keresi, mondtam egy féllel beszél;) Leesett neki aztán mondta hogy áram dij magas, s folytatta volna, erre mondtam ez a másik fél dolga én csak használom az áramot.


Bankban viszont nem kuncogtam.... legujabb, hogy bentröl nyitják az ajtot ha valaki be akar menni. uGyan biztonsági örök (még?) nincsenek. Vannak már olyan bankok ahol kézpéznt nem is fogadnak vagy adnak, ha be akar fizetni az ügyfél, automatába nyomogassa be a pénzét, miután kártyáját betette (?) vagy nem tudom, nem emlékszem már.
Szoval bank 1: ide jött, szolt az egyik csekk, 20 kr hogy felvehessem, de a másik csekk amit bármelyik bankban felvehettem volna az meg 50 kr. Ingyen utalja viszont a számlámra. Naná nem számlaszámommal rohangálok, ha nem tudom ez az uj modi, hogy fizessek ha pe´nzemhez akarok jutni.
Igy amit muszáj volt, azt felvettem, kifizettem a 20 kr-t -sünt nekik!- majd átmentem sréhent a tér másik sarkára a másik bankba -ahol számlám van- s rátetettem a pénzt. Meg az elözö bankbol valot is, meg még a másik számlámrol is tettem át... legalább ez is elintézve. Már csak Danit kell kérni potoljon még hozzá, jo mélyen belenyultam a kreditbe otthon, jo lenne lenullázni mert a kamata elég huzos 45 nap után.

vasárnap, november 22

:) és (:

:) Mondtam férjemnek megeheti a szölöt, penészes. Elkezdett röhögni, én meg magyarázni, hogy volt benne penészes, persze kidobtam, de most már nem merek adni a madaraknak szölöböl igy megeheti.

(: vagyis :( (csak igy nem szimmetrikus) vasalnom kell ma, sokat, mély együttérzésre vágyom:)

Daninak bejött egy nagyobb melo, programozás, már volt a cégnél valamikor tavasszal, átbeszélték, Dani adott egy árajánlatot aztán semmi. Megérkezett Bp-re, csörgött a mobilja, hogy találkozzanak ismét mert jo lenne ha megcsinálná. Szerdán felment (200 km, GPS-nek nagyon örült, hogy volt) most a másik irodájukba ismét átbeszélték, s karácsonyig legyen kész, adjon számlát is még idén, mert sok a hasznuk, adocsökkentésként kellene idén, s január végéig legyen kész a majd felmerülö finomitásokkal.
Igy most ismét melo ezerrel, közben meg nagyon élvezi, imád kiokoskodni dolgokat.

Én tegnap, hogy viszonylag jo idö volt, kiszaladtam a kertbe ablakot pucolni.
Mielött utaztam Bp-re találtam itt egy ablakpucolo valamit, van rajta csodarongydarab is tépözárral, lehuzo is, forgathato, levehetö is a nyélröl, nyele 2x teleszkopos, igy elérem az ablakok tetejét. Bevált, meg tudtam pucolni az ablakokat, jo keretet nem tudok vele mosni, de legalább ablakok tiszták lettek, nem merek felma´szni nyitott ablakokba, te´riszonyos vagyok. Szoval mivel Bp-en bevált vettem itthonra is s most végre sk tudok kint is ablakot pucolni. Minden ablakunk kifelé nyilik, emeleten is kifelé nyilt, egyik oldalon ugye ott az erkély, az nem gond, de a másikon .... ugy volt ablakpucolva ott hogy kerti slaggal leslagoltam. Aztán azok az ablakok lettek cserélve, most már befelé nyilnak. (Barom aki kitalálta kifelé nyilo ablakot emeletre) Belül is meg kellene pucolni öket, szétszedve most nem lesznek, majd tavasszal.
...megyek vasalni...

Nov 22

Ma 22 éve ismerkedtünk meg Danival:)

16.-án volt 21 éve kiköltöztem, jöttem volna hamarább is, de nem jöhettem amig svédek nem engedélyezték betelepedésemet. Juliusban voltak az esküvöink, augusztus 9.-én voltam a Követségen interjun, (tolmáccsal, de egész jol értettem amiket kérdezett, néha válaszoltam is svédül ;) vittem esküvöi képeket is mutatni ;) :) Aztán a svédek ültek a papirokon, viszont eszembe jutott nem ártana jogsit még otthon szerezni, anyagilag is olcsobb volt joval otthon akkor még meg a nyelv miatt is. 6 hét volt az elmélet, azt 3 éjszaka megtanultam és hiba nélküli tesztet irtam, közben vezettem is (barátnö barátnöje volt az oktatom) igy az elméleti vizsga után 1 héttel levizsgáztam, 30 ora gyakorlás után.
Rá egy hétre pedig már vezettem ki ide. Ja.. jogsim az nem volt a kezemben, Cseszlovákiában meg is büntetett a rendör mert éjjel a forgalom nélküli utcán megálltam térképet nézni. De a jogsit nem kérte:) Aztán megjött a jogsi is.
Nick is költözött velem, drága kicsi Nick, 4 honapot karanténban kellett lennie:(
Istenem de nagyon imádtuk egymást. Mig karanténban volt megvettük Gerryt. Nagyon hiányoznak, bögök.... Mentem egy kört... Felszáradtak könnyeim s eszembe jutott némi marhaság.
Ilyenröl sem illik beszélni, de most megteszem ;)
Néhány éve "leesett", hogy férjhez mentem, meg gyerekek vannak, öregszem, s ugy belémbujt a kisördög, hogy akkor most már csak ez van és lesz? (Igen itt tudtam némi megértést tanusitani, akik félre lépnek és a mást keresik, de csak kicsit mert nagyon távol áll tölem) Aztán depiztem kicsit, azon hogy öregszem, de csak ezen, ledumáltam magammal, hogy semmiröl sem maradok le, az van amit szeretnék, de elmentek az évek s azt is megbeszéltem magammal, hogy nem akarok mást, ezt csakis ezt akarom. De öregedni azt nem kellene már.
Lehet akkoriban vált a dalommá vagyis mottommá... Most élsz, most vigyázz, hogy jol csináld...



Igy van nagyon igy. Nem a holnapot kell várni, hogy ha majd ez lesz, meg majd az lesz, hanem élni a mai napot...

Egy vidám, aztán lesz egy komoly, de nagyon igaz.

Életfilozófia

GYÖNYÖRU NŐ


3 évesen: Amikor tükörbe néz, egy királynőt lát.

8 évesen: Amikor tükörbe néz, Hamupipőkét látja.

15 évesen: Amikor tükörbe néz, egy rémséget lát. - Anya, ilyen fejjel

mehetek iskolába!)

20 évesen: Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány,

túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" - de mégis úgy dönt, hogy

attól még kimegy az utcára.

30 évesen: Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány,

túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" - de úgy érzi nincs már

ideje változtatni rajta, szóval így megy ki az utcára.

40 évesen: Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány,

túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" - ám azt mondja, "de

legalább tiszta vagyok" és kimegy az utcára.

50 évesen: Amikor tükörbe néz 'saját magát' látja, és oda megy, ahova

akar.

60 évesen: Tükörbe néz, és azokra az emberekre emlékezik, akik nem

láthatják magukat a tükörben soha többé. Kilép az ajtón és meghódítja

a világot.

70 évesen: Amikor tükörbe néz bölcsességet, tudást és vidámságot lát,

és élvezi az életet.

80 évesen: Nem nyűglődik a tükörrel. Csak felteszi a bíbor kalapját és

megy, hogy nevessen a világgal együtt.


Talán mindannyiunknak korábban kellene megragadnia azt a bíbor

kalapot...




Lassú tánc

Lassú tánc. . .

Nézted valaha a gyerekeket játszani a körhintán? Hallgattad, amint az

esocseppek földet érnek tompán? Követted szemeddel egy pillangó szeszélyes

röptét? Nézted a tovatuno éjben a felkelo nap fényét?

Lassítanod kéne. Ne táncolj oly gyorsan.

Az ido rövid. A zene elillan. . .


Átrepülsz szinte minden napodon? S mikor kérded: "Hogy s mint?" Meghallod a választ? Mikor a nap véget ér, te ágyadban fekszel.

Tennivalók százai cikáznak fejedben? Lassítanod kéne. Ne táncolj oly

gyorsan.

Az ido rövid. A zene elillan. .


Szoktad mondani gyermekednek, "majd inkább holnap"? És láttad, a

rohanásban, amint arcára kiült a bánat? Vesztettél el egy jó barátot?

Hagytad kihulni a barátságot? Mert nem volt idod felhívni,

hogy annyit mondj: "Szia"? Lassítanod kéne. Ne táncolj oly gyorsan.

Az ido rövid. A zene elillan.


Mikor oly gyorsan szaladsz, hogy valahová elérj, Észre sem veszed, az út örömét. Mikor egész nap csak rohansz s aggódsz.

Olyan ez, mint egy kibontatlan ajándék. . . melyet eldobsz. Az Élet nem

versenyfutás,

Lassíts, ne szaladj oly gyorsan. Halld meg a zenét.

Mielott a dal elillan.


Néha vannak dolgok, amiket látnunk kell elmúlni ahhoz, hogy tudjuk mennyit ér valójában!

Légy nyitott szívben, lélekben és becsülj meg minden percet, amivel az

élet megajándékoz!

Az életet nem elszenvedni kell, hanem csak egyszeruen: ÉLNI


szombat, november 21

Antitalentum

Elkezdtem irni válaszként megjegyzéshez, de inkább idemásolom s folytatom.

Én is antitalentum vagyok, azt se értem svédül hogy sikerült megtanulnom, állitolag 99,9% helyesen beszélek. (De ritkán irok)
Engem az orosszal buktattak ki, 8 év szenvedés. Elsö tanárnál tilos volt irni, én meg csak akkor tudok tanulni nyelvet ha irok, persze ezt akkor nem tudtam. Gondolhatod milyen hülyének éreztem magam. Igy az alapok sem lettek meg mire szabad volt irni:( 2. tanár leghátra ültette azokat akik nem voltak jok a nyelvböl, okos döntes volt ;) 3. olyan süket volt, hogy hármasokra feleltem, ugy lehetett sugni. Stb.... De nem voltam egyedül, középiskola 3. osztályban a harmadik tanár elkezdte az abc-t tanitani az osztálynak. 1 lány volt aki éretségizett oroszbol, a barátnöm.
Latinbol viszont 4-es voltam, mi még a hagyományos latint tanultuk, ragozásokat, stb... utánunk év már orvosit. Mi azt csak szaktárgyakban tanultuk. Azért a latin pici pozitivumot adott, de az orosszal annyit elvettek, hogy semmi de semmi kedvem nem volt nyelveket tanulni, mikor már azt tanulhattam volna amit akarok. Söt nagyon sok (vagy 20) évig rémálmamim voltak, oroszul kell tanulnom.
Aztán ugye az is kiderült diszlexiás vagyok, ke´tféle belöle, de egyszer réges rég, csak nekem lett ötös a nyelvtandolgám:))) Hu de sokat kinlodtam, kicsiként mindenböl 5-ös voltam, kivéve irás-olavasás. Mindig utolso voltam diktálásoknál, egy mondatban ha 2-szer kellett ugyan azt a szot leirni, képes voltam 2 különbözö hibával. Anyu mondta majd kinövöm, s tényleg valahogy tükörképesen emlékszik az agyam, melyik a helyes.
Angolt valahogy ugy tanultam, hogy számoltam a betüket a szavakban, aztán leirtam az összest szinte de sokszor nem jo sorrenben:) vagy tudtam hiányzik a 10 betühöz még valami, beleszurtam valahová egyet ami olyan jol hangzott volna;)
Azért jo nyelv a svéd, kb értem a dánt is norvégot is olvasni, kicsit a hollandot is.
Nagyon fontos a hangsulyozás, különben nem értik amit mond a külföldi.
Valahogy az agyam különbözö részeit használom, különbözö nyelvekhez. Ha svéd személyröl, történésröl, tárgyrol gondolkodom, akkor azt svédül, csak svédül, soha nem forditgatok agyban, kivéve ha muszáj valamit, számokat muszáj, ha itteni pl telefonszám, azt le kell forditanom, nem jön magátol.
Ha angolul kell makognom vagy olvasnom, azt megint máshol teszem, agyban, ahogy a magyart is, nem forditgatok, csak 1 nyelven gondolkozom, akkor is ha alig tudok valamit adott nyelven.
Akkor keverek 2 nyelvet, ha baromi fáradt vagyok, vagy éppen jobbra egyik nyelven, balra másikon társalgok, vagy ha valami nagyon csak az egyik nyelvhez kötött, pl számitogépesül nem tudok magyarul.
Beszélni sem azonos helyröl teszem, svédül mélyebb a hangom, máshol képzem, angolul nem tudom.

Tisszinek viszont nagyon jo a nyelvtanulási teknikája, gyorsan be is megy a fejébe, szereti is. Szerintem az is belejátszik, hogy kicsinek az asztal nem csak asztal volt, bord is, vagy ajto dörr, neki ez miatt könnyebb is elvonatkoztatni. 4 nagy teszt volt nekik spanyol nyelvböl, mind a 4 100%-os, angolul elsös kora ota tanul már. Magyar meg ott van neki, nem akart beszélni, de lassan csak nyilik, madarakkal magyarul beszél. Napokban hivott valaki magyarul beszélt s Tisszi olyan aranyosan válaszolgatott, magyarázott:)))

Dani csomo nyelven tanult, eladni magyarul sem lehet, szerinte a magyar a legnehezebb nyelv.
Chris ugye.... angolul jol megtanult, tv-böl, csak olvasnia ne kelljen, itt max a gyerekfilmeket szinkronizálják, többit tessék olvasni. (Nehéz filmnézés közben kötni :( Igaz mostanában nem is kötögetek, igy kedvem sincs hozzá.) Magyarul viszont amit tud, azt meri használni, mer beszélni, és akar is olyan magyarokkal akik nem beszélnek svédül. Most ezt ugy tessék érteni, hogy itt többnyire olyan magyarokkal találkozik akik beszélnek svédül, akkor csak svédül beszél.

Hol ?

Nem hiszem megunnám, ha nap mint nap itt ehetnék:)

Azt is el tudnám képzelni ebben éljek: http://www.geosemproperties.com/2020applications/propertylistings.asp?page_size=1&current_page=5&o=properties.listing_price%20DESC&boolean=AND

Vagy egy hasonloban valahol arrafelé: http://www.geosemproperties.com/2020applications/propertylistings.asp?sale_type=&categoryID_list=&city=&province=&county=&bedrooms=&bathrooms=&listing_price=&date_entered=&page_size=5&o=properties.listing_price+DESC&strKeywords=&boolean=AND&mlsnumber=&propertyID=
Madárkáknak is milye jo lenne a klima ott:)

Ott a svéd kolonia is (az egyik), svéd iskolával.
Apropo.... svédek szidják ugye a külföldieket (szerintem jogosan) hogy idejönnek So-ba és nem tanulják meg a nyelvet. No mit gondoltok svédek megtanulnak spanyolul azért mert odaköltöznek? Persze kivételek vannak.
Tisszi már tanul spanyolul, akár mehetnénk is, csak egy zsák hiányzik hozzá, ami tele van olyan formás papirdarabokkal, szép képekkel rajtuk ;)

szerda, november 18

Régen és most

Nem értem én ezt...
Hajdanában danában férjhez mentem, háztartást be kellett inditani, lett sima zománcozott néhány edény -ezek még mindig megvannak, alig használtan- néhány teflonos meg néhány rozsdamentes. Egyszer-egyszer kellett valami uj, akkor vettünk, de sok évig jo volt 1-1 edény, a teflonosak is.
Utobbi idöben teflonosak valami rekordsebességgel mennek tönkre, "folyamatosan" vásárolgatjuk az ujakat.
Tavaly indukciosra cseréltük a tüzhelyet, pár edény nem használhato rajta, azokat levittem Bp-re, lett néhány uj is véve. A tüzhellyel ajándékba kaptunk egy huper-szuper svájci nagyon drága teflonos serpenyöt, arra mondtam én használom, hagyják békén.
Aztán mig Bp-en voltunk fiuk sütögettek, ebben is de szerencsére ezt nem vágták tönkre, másikat igen, "felnyársalták" a teflont rola, kuka.
Fiam miközben éppen husgolyokat (azok a kicsi svédek mint Ikeában is van) csinált én pont levettem 9-esröl a platnit 5-ösre, közölte :"Ezek a husgolyok nem jok, Lidlben vettem de belül jegesek, kivül égettek" megmagyaráztam miért:))

Szoval... nincs sok edényünk, Anyunak sokkal több volt, ki is dobáltam nagyon sokat, aztán rájöttem, Ö hütöben is kissebb lábasokban tartott ezt-azt, én meg jénaikban, igy persze kevesebb lábas kell. Lábast asztalra sem teszek, tálakban tálalok, Bp-en meg ritkán tettünk ételt az egyébként is kicsi asztalra, de ha igen ott sem lábosban.
Mostanában teflonok, akkor is ha csak én fözöcskézek benne, már az indukcios tüzhely elötti években is, olyan vacakok. Nem a legolcsobbakat vesszük, de nem is nagyon drágákat, bármi nem jo, csak mágnesezhetö most már. Vannak öntöttvas edények is, de nagyon nehezek. Egy palacsinta sütö se legyen 2 kilo, mert nem tudom dobálni.
Ilyen apro dolog, tele vannak a polcok edényekkel és nem találok megfelelöt nagyságra, sulyra, mágnesezhetö és ár/minöség s persze, szivesen fizetnék vagyont egy edényért -ha ez annyira jo lenne és fontos nekem- de eccerüen félek tönkrevágják, ezért sem.

Mosogép (és hasonlok): azt mondják mostanában 5 évre tervezik...
Száritogépünk feladta, mosogép tegnap ismét nyikorgott....
Bp-en a nagyon sokéves kis Minimat ha nem is mos olyan tisztára mint itthon a gép, hajlamos ugrálni ha nincs benne elég sok ruha vagy nem egyenletesen, sok vizet is használ de mos (kopkopkop) és rendesen öblit bár én egy cenrizést beiktatok öblitéskor extrán.

Volt anno egy zár, elromolhatatlan magyar találmány, nem gyártják, mert akkor nem tudnának ujakat eladni, a modern és aranyáru zárak gyakran 2-3 év alatt feladják, záras szerint.

Vettem drága bluzokat, voltak amik 2 mosás után tiszta "ragyák" lett, vagy nagyon erös alakváltoza´son ment át, vagy szinét hagyta el, olyan itthonra még jo, s vettem olcsot ami évek ota birja, ár sem garancia semmire. Nem folyatom a sort, de folytathatnám.

Elegem van és tiltakom, hogy kizsákmányolnak, hogy a pénzemért nem azt kapom, amiért fizetek,
hogy félnem kell mikor mi megy tönkre mert nézzük csak...
moso és száritogép
konyhában: hütök (2 db, 180 cm magasak), szagelszivo, tüzhely, odébb sütö, ezek tavaly legolcsobb helyen és ott is lealkudva voltak 38 000 kr, (majdnem 1 milla forintban, jo gépeket akartunk, indukciosra annyi évig vágytam hogy ahhoz meg ragaszkodtam) mosogatogép, mikro elötte 1-2 évvel lettek cserélve, mikro gözföz, grillez, meleg levegövel süt, chrisp s ki is van használva. Elözö 5 évet birta egy javitással á/ 700 kr.
Mosogép ami szoba jöhet 10 000 kr felett ma már, s ha Bosch is annyi meg Miele is akkor utobbi... de arra sincs garancia Miele birná.... Avagy ma már ugy vásárolj, hogy vettél valamit kezdj el sporolni az utodjára, tégy boritékba minden honapban x összeget s ha szerencséd van marad belöle ha nincs akkor meg potolhatod ha feladja a drága gépecske. S ezt meg lehet csinálni velünk vásárlokkal, s mint ha egy kartel lenne jol összebeszéltek, ez is az is meg amaz is sz@r.
Na megyek berakom a követlezö adagot mosni, talán még kimossa a gép:( fuu de haragszom a dög gyártokra:((((((((((((

kedd, november 17

Összeszoktatás

Mikor kecskefiu barátnöt kapott napokig nézték egymást aztán repkedés együtt majd proba rövidebb idöt egy kalitban, az egésznek volt egy összeszoktatás jellege.
Ez a két kis sapis is elöször nézte egymást, aztán kalitkán kivül találkozo, s egymásba szeretettek, erre azt se tudom mondani összeszoktatás (pedig hát az volt) hisz nem volt cél összeszokjanak, csak annyi nem ártana ha egyszerre repkedhetnének szabadon.
Most a 4 kicsi kint lehet egyszerre, ügyelek, de ugy látszik nem törödnek egymással, lehet ebböl még összetüzés amikor rendezik a ranglétrán ülés helyét.
Lili kint lehet a kecskékkel, vigyázni kell Csippi ne támadja, Tweety távolságot tart és nagyon békés kis joszág.
Molli viszont nem tudja neki bárkitöl is félnie kellene:( Pedig lett volna már oka megtanulni tartson Lilitöl, de vagy buta vagy nagyzási hobortban szenved;)
Totte most tanulja merre hány lépés, hát szo mi szo figyelni kell rá, ne menjen többiek kalitkájára.

Elkezdtem Lilit is kalitkában etetni, (eddig kint evett) föleg azért mert unalmában többet eszik, mint a kinti szabadságban, már pedig elég nádszál a hölgyemény. Most többször is van kalitkában, mert többieknek is kint kell lennie akkor is ha csak én vagyok itthon, Tottet ugye szocializálni is kell. Másik ok pedig, hogy lehet jön egy olyan periodus, hogy naponta korházban leszek nappal, hetekig, jobb ha nem akkor éri meglepetés hirtelen.
Totte egy zabagép, többet eszik mint Lili, kb oránként megéhezik. Mivel Molli meg utánozza, ö is eszik, hizott is 3 grammot most 63g, Totte is eteti. Totte is hizott, már 160 g.

Kalitkát rendeltem 2 hete hétfön, most pénteken hozták volna ki, de bedeglett az autojuk ami erre jár.
Igy inkább lementem Malmöbe elhozni péntek délután, Tisszivel, imád jönni velem, jo nagyokat szoktunk beszélgetni kocsiban.
Este összerakáskor derült ki, hogy 2 csomagban küldték, a kissebbet viszont felküldték ide a trafikba, ami hétfön lesz nyitva ujra. Azt hittem felrobbanok, a barom Shenker szállito cég:(
Aztán szombaton rájöttem, (vagyis inkább álmomban vaciláltam össze, hajnalban) hogy ha Lili tepsijét felülröl leveszem, s leteszem az uj kalitba valamint rácsát alulrol felteszem uj kalitra, akkor használhato. Igy tettem, be is rendeztem ideiglenesen tegnapig. Tegnap meg helyrekerültek a hiányzo dolgok is, felcsavaroztam tálkatartokat a kis ajtokra, stb... alakitgatom nekik. Csináltam uj játékokat is, Lilinek is, utobbi idöben oda meg vissza van gyöngyökért, kapott ö is egy fél kokuszdiot több helyen megfurva s gyöngyökkel, egész délután azzal játszott. Kiderült mi az amit szétrág, azokat potoltam este olyanokkal amit nem rág szét. Ma még folytatom, csinálok kecskéknek is, sapisok már kaptak de nem érdeklödnek.

Alvás:
Miota együtt is alszanak, még a régi kalitban, Molli lement a kalit aljára, ujságpapirja alá, ott aludt, Totte egy bojthoz bujt. Uj kalitban Molli logott oldalán, 2 éjszakát, Totte mellébujt logni. Ma éjjel viszont már egy kötélen ültek összebujva. Ahhoz képest mind a két faj, valamiben benne szeret aludni az eddigi belebujhato dolgok nem kellettek.

csütörtök, november 12

Totte és a többiek

Bp-en Mizoka Csibijébe beleszerelmesedett Tisszi. Aztán 5 percentként kiszaladt belöle egy könyörgés napokon keresztül, hétfön utána néztem, volt egy fiuka, kézzel nevelt (ritkák ök itt is föleg kézzel neveltek) telefonáltam aztán Daninak, rögtön beleegyezett aztán ismét hirdetésre hogy akkor hoznánk, este löttem kalitot németektöl. C sütörtökön lehetett elhozni, frászt kapott kéztöl de másnap már nem:) Másnap ki is engedtem, azota is sokszor kint van. Mollival összebarátkozott, együtt is laknak, de egyiket kivinni sem lehet ma´sik nélkül a szobábol. Kurkásszák egymást, Totte eteti is Mollit és bujik hozzá.

Kecskék vadul szerelmeskedni kezdtek mig Bp-en voltam, Sanyi segitett hogy milyen odu kellene, etetés, stb.. aztán Dani asztaloskodott, de szerencsére nem tojt le Tweety, fiatal is még meg jobb lenne ha itt lennék mikor csinálja.

Lili kicsit féltékeny, otthon mondta Mi van? Aztán Mi van drágám. De otthon nem sokat beszélt, bár azért naponta gyakorolt. Pár napja ugyan azt a mondatot elkezdte különbözö modokon mondani, mélyebben vagy hadarva, ma pedig valamit kicsit elkevert, Potyi potyi pusz. Aztán jol ülsz? Jol? a jolt eddig sose mondta önálloan:)

Totte itt log rajtam, polomon fejjel lefele, olyan jo kis meleg én meg fázom:(
majd irok még rola, nagyon tüneményes, képes bárhonnan leeseni, de szépen pontosan repül, kezembe tud már landolni, tenyeremre, Tissziére is persze, de jobb lesz ha iszom egy kávét mielött elalszom ;)

Pihenek

Tegnap már sikitottam és bögtem volna a fáradtságtol de ugye egyiket sem tettem, csak jol beszoltam Daninak. Mert.. mert Chris tegnap megint nem ment suliba s miért is? Itt aludt a barátja igy féléjszakát nyilván nem aludtak, én már rég megmondtam oks az ittalvás ha nincs másnap suli, de Apa mindent megenged, én meg a fekete bárány vagyok, a gonosz aki tilt akit utálni is kell. Danit ugye ne utálja, mindent ráhagy. Megbeszoltam mert már vagy egy tucatszor szoltam vigye fel elöszobábol a tiszta ruháit, hazajövetel ota ott van. Ma is ott van. Meg hogy a konténerbe vigye el papirokat, müanyagot... már nem a konyhában van, -ahol mellesleg ettöl asztalhoz se fért már oda leülni- mivel tegnap kitettem zacskokat a lépcsöre. Ma is ott vannak. Stb...
Én elpakolok, itt-ott végre alakul valami erre teleb....., elegem van!
Aztán tegnap -meg akartam várni az uj kalit megérkezzen, de nem jön- szoval már nem birtam tovább s az összes kalitkát nagytakaritottam, közben konyhában is nagytakaritottam, mert ugye ami itthon várt arra nem elég a sima takaritás.
No de, Bp-en is takaritottam, ablakot pucoltam, mostam sokat, a folyoson tapétát letéptem, üvegszálast felragasztottam, festettem, plafont is, ajtokereteket és ajtokat suroltam tisztára aztán festettem, csak 6 -ot, 2,5 (fél mert a bejárati ajtot cska belül kellene) még vár. De nagyon jo volt otthon a nyugi:)
A madarakra is most több idö kell, Lili ha nem kapja meg az adagját akkor figyelj-rám-ot játszik csibészkedik. Itt van uj kis Totte, neki is kell külön idö, közben Molli is rajtam többnyire. Kecskéknek is ki kell repülniük magukat. Tegnap a 4 kicsit egyszerre kiengedtem, de ez olyan konyharuha közelben legyen, ha balhé lenne, állok mint a 100-as szög s figyelek.
Közben állandoan mosok, a mosogép meg hol nyikorog, hol nem, frászt hozza rám, lehet ujat kelg venni, igy belenéztem tesztekbe is. Gyártják az AAA meg AAB gépeket, hát magasrol sz...m le, mosson tisztára de föleg öblitse ki ruhábol a mososzert, na azt nem. Mert annyira A-sok. Az már nincs ami most van gépünk, az ujabb változatai 1-3-as osztályzatokat kapott a 10 -böl öblitésre, ez kilöve, van még Bosch-bol ami jobb, 5-6 csak az is, de 11000 -12000 kr, s csak 1200-as centris (száritogép sokkal több áramot használ ha nedvesebb a ruha) annyiért meg már Miele is van. A mostani 5 kilos, de sokszor az azonos szinüeket is (csak világos- sötétekre válogatok töbnyire) 2-szerre mossuk ki, no hiába gyerekkeknek is felnött méretü ruháik vannak már, szoval jo lenne egy nagyobb kapacitásu gép. Csak ugye baromi drágák. Rossz gépet meg allergia miatt sem vehetek, nagyon pocsék vakarozni. A mostaniak "csucs" gépek, rengeteget mennek(tek) nálunk (átlag heti 10 mosás vagy több), száritogép már feladta, 5 év volt talán. Igen, igy van ahogy gondolod, nem tartos gépeket csinálnak már, hisz ha tönkremegy veszünk másikat abbol van hasznuk, Miele csinál csak állitolag tartos gépeket. Szoval még ez is. Persze buksza üres, már Tottét sem illett volna megvenni + kalitka, de hát .... ha lenne pénzem nem idegesitene ez most ennyire. Itt a dolgozoban fütötestet is kellene cserélni, lehet most 22 fok, fázom, ha kicsit feljebb veszem akkor meg 30, s nincs köztes állapot. Háloban is elromlott a termosztátja, azt teljesen le is zártam, oda is innen meg elöszobábol megy a meleg be, már amennyi. Ott a semmi és a 28 fok között választhattam, de utobbiban sem aludni nem kellemes, viszont drágának meg drága. Valami majd csak lesz, Daninak is csurran-cseppen be munka, jövöhéten egyik nap megy néhány 100 km-re, megbeszélésre, kell nekik valami programozás az vsz nagyobb melo lesz s akkor megint minden más az én nyakamban lesz.... most hétvégén, hogy lazább volt de igy is hiaba könyörögtem menjünk fel Tisszi szobájába átbutorozni, nem... most is minden az én nyakamban van... különbség, hogy most kérek töle valamit, nem csinálja meg, akkor meg majd kérni sem fogok. No most jol kiadtam magambol;) Mindjárt irok madarakrol is bövebben.

kedd, november 10

Új recept

Annyi irnivalom lenne, a kis Tottérol, hogy neki se tudok ülni... Igy most marad egy friss uj recept, ma találtam ki.

Volt egy bö csirkényi mellhusi szoszosan, kicsit karakteresebb lett tegnap a szosz mint szoktam, gurgonyával ettük tegnap.
Bö félkilo Findus wook klasszikust megcsináltam ma, ( többet de megettük csak ugy, imádjuk, madarak is kaptak kicsit)
Nekiálltam palacsintát sütni, most tejes-szodásat (közepesen vastagot), picit sosan. Ha jol látom igy utolag 9 nagy palacsinta lett megtöltve a szoszos felvagdosott hussal s zöldséggel jo dundira.
Tetejét 3 dl tejföllel elkevert reszelt sajttal (füstöl+ ementáli) megkentem és rászortam a sajt másik felét. 220 fokon közepes magasan 15 perc alatt átsütöttem.
Egy normál nöi mennyiség 1 db, Dani másfelet tudott megenni kopogo szemmel az éhségtöl, egy termetesebb férfinak/kamaszfiunak 2-öt számolj. Itt a kép a maradékrol, látszik a dundiság. A tepsit kiavajaztam mielött palacsintákat beletettem. Nagyon-nagyon finom természetesen, különben be se irtam volna.

szerda, november 4

...fuj a szél...

Hull a ho, fuj a szél, Dimitrij Lénárol mesél...
De régi is ez az Omega szám...

Fuj a szél, eszembe jutott a szöveg, szerencsére ho még nem esik, bár a körülmények adottak. Tegnap Dani ugy jött haza, hogy borzaszto hideg van.
Én ki se dugom az orrom itthonrol, bár most itthon a kocsi, Dani bérletet vett, még érvényes s mondta folytatni fogja a vonatozást, (majd meglássuk ;) )hát akkor legalább olvashat az meg a kedvenc szorakozása. Bp-en is csak olvasott én meg idönként pattogtam, hogy csináljon már valamit mert leszakadnak a lábaim. Nagyon piszkálni sem akartam, sokat dolgozott mostanában (is) meg köhög már hetek ota. Most Chris is itthon, hétfön maradt, tegnap bement de hazaküldték, s örülök bement lássák most nem logni akar.

Sokat mentünk is otthon, de találtunk kabátot is cipöt és csizmát is Tisszinek, meg ruhákat:))) 2 nacit pl ami itt egynek az ára, cuki sapkát, sálat, kesztyüket, stb.... Daninak vettem egy pulcsit, kicsit fintorgott milyen szine van: barna! szintévesztö, a pulcsi viszont vékony kötött s nagyon puha felvettem, s mondtam ha nem kell jo lesz nekem, aszonta jo. Aztán másnap vettem magamnak is, szürkés kéket s visszakapta a barnát, azota se lehet levakarni rola:)))
Vettem még egy Berkemann papucsot, a másik zárt és kicsit nehéz, ez két pántos tépözárral s könnyü, azota is rajtam. Daninak a már bevált Dr Batzot vettünk, most feketét elözö barna volt. Az már megy szét, kerestünk itt So is már papucsot Daninak de semmi normális.
Nagy álmom is teljesült, találtunk tálcás mosogatoszáritot, fehéret. Na ez az amit itt So nem találtam (olvastam más sem) s otthon is alig. De volt, vettem gyorsan kettöt most sok évre letudva. Vettem sok tálcát is, madaraknak is kicsiket. Aztán a szokásos többi, fodros nagykockábol 8 kilot hoztam, sima lisztet most csak és csak 4 kilot, tarhonya, más tészták, Cillit, kedvenc kézi mosogatoszerem, sampon, s kéretik nem kacarászni: villanykörtét a lájtost, mert itt ritkán van 20 W-os, 23 meg pláne nincs (vagy nem találaok de lehet csak aranyára miatt nem is merek ránézni) a sötétet meg utálom, s... 6-osával volt csomagolva orosz pezsgö, hát hoztunk abbol is egyet, 4 üveg bort, Chris vágya csokilikör volt (11% alkoholtartalmu, kicsit isznak belöle, miota elöször leitta magát még 14-15 éves volt kb, s majdnem rá is ment annyira, azota csak ritkán és keveset iszik. Megtiltani nem lehet akkor meg jobb ha elmondja s tudunk rola de maximálisan ellene vagyunk s ezt meg is szoktuk mondani, annyira nem is ért hozzá hogy pezsgösüveget röviditalosnak nézte, nem ismeri) és 1 fél liter rumot is, utobbit sütéshez Mágnyes:) 2 kilo gesztenye masszát, az sincs itt, mákot, hurkát -azonnal ment is be fagyasztoba, tök hideg volt gesztenyemasszák meg jégakuk hütötték, gesztenyemassza ha kiolvad s ujra fagyasztjuk semmi baja nem lesz. Akartam venni otthon függönyanyagot, naná ami legjobban tetszett -organza, széles pasztelszinü függöleges csikokkal amik átmosodtak egymásba szinte észrevétlenül- abbol csak 6 me´ter volt, aztán addig variáltunk hogy nem szines organza lett, hanem fehér némi mintával. Nagyon aranyos volt az elado ajánlott egy szebbet is, csak az éppen már dupla áron métere... ennek is fájt az ára, 9 méter kellett s 3500 körül volt métere, + behuzopánt... nem gondoltam ilyen drágán venni :( De szép lesz majd nappaliba. Utálom látni szomszéd narancssárga betonkeveröjét a barna oldalu garázsa mögött + még egy lakokocsit is, ugyan ha nagyon nézem látni fogom függönyön át is, de majd igyekszem csak függönyig nézni.

Mosok-mosok-mosok... saját koszos ruhákat is és mert nem csak én adtam ruhákat (gyerekek kinötték) hanem kaptam is, nagyon sokat. Potmamám lánya kifogyott belölük. Persze tiszták a ruhák csak illatosak öblitöszertöl én meg fulladok az illattol igy mosommosommmmm mig eltünik belölük. Örültem persze mint majom a farkának, nekem még életemben nem volt ennyi ruhám, ugye voltak is, közelmultban vásároltam egy csomot, most meg kaptam, hát dorbe´zolhatok ;) Csak...persze nekem is le kellene fogyni:)
Meg takaritok, pakolok, stb.... pl konyhaszekrényekben át kell variálnom, részben praktikusabban -ez ugye nem fontos most, de ha már...- viszont nem fér be hozott cuccos. Itt még egy nyamvad cseresznyebeföttet sem lehet kapni, hozni kell ha sütni akarok velük.
Nem, nem tudtam mindent elhozni amit akartam, pár dolog már nem fért be, pl a mágnesezhetö láboskák sem az itteni indukcios platnihoz, le ugye levittem az itt nem használhatoakat vagy a Jokai összeshez még mindig ott maradt egy csomo könyv:( 1 db gombostü még befért volna az autoba. Pedig pakolni nagyon tudok. Egyszer sok éve szomszédok fogadásokat kötöttek, befér-e az autoba amit Dani melléhallmozott vagy sem? Befért.

Lilinek meg nagyon nagy az arca, csak azt nem tudom miért. Ha tudnám könnyebb lehetne tenni ellene, hogy fél ismét elemgyünk valahová s védi az ittlétet vagy nagyon biztonságban van vagy elhanyagolva érzi magát vagy kamaszodik vagy?

Többszöri nekifutásra irtam le, pihenésképpen, s most ismét folytatom az ádás küzdelmet az otthonommal ;)

vasárnap, november 1

Már vagyok, csak még nem...

Itthon, nagyon fáradtan, tegnapra le is sántultam, elöször jobb lábamra aztán késöbb meg azota nem is tudom már melyikre sántitsak "jobban", mert mindkettö nagyon fáj. Nagyon nagy kosz és rendetlenség van itthon, még lesz is akkor is ha falat harapdálom miatta, mert holnap nekik suli és melo én meg ..na hagyjuk...

Lili jol viselte az utat haza is, bár frászt hozta rám mikor zöldet nyulosat fosogatott ma, de aztán alakult délutánra. Többször etettem ma is autoban, érdekes volt mikor fogtam tálját, alatta egy törölközö én meg folyamatosan elaludtam, tál csuszott, Ö csipogott adjam vissza...

Kicsik jol vannak, kecskéknek nagyon tetszik az odujuk. Még nem engedtem ki öket, mert becuccolás tart kocsibol.