kedd, november 17

Összeszoktatás

Mikor kecskefiu barátnöt kapott napokig nézték egymást aztán repkedés együtt majd proba rövidebb idöt egy kalitban, az egésznek volt egy összeszoktatás jellege.
Ez a két kis sapis is elöször nézte egymást, aztán kalitkán kivül találkozo, s egymásba szeretettek, erre azt se tudom mondani összeszoktatás (pedig hát az volt) hisz nem volt cél összeszokjanak, csak annyi nem ártana ha egyszerre repkedhetnének szabadon.
Most a 4 kicsi kint lehet egyszerre, ügyelek, de ugy látszik nem törödnek egymással, lehet ebböl még összetüzés amikor rendezik a ranglétrán ülés helyét.
Lili kint lehet a kecskékkel, vigyázni kell Csippi ne támadja, Tweety távolságot tart és nagyon békés kis joszág.
Molli viszont nem tudja neki bárkitöl is félnie kellene:( Pedig lett volna már oka megtanulni tartson Lilitöl, de vagy buta vagy nagyzási hobortban szenved;)
Totte most tanulja merre hány lépés, hát szo mi szo figyelni kell rá, ne menjen többiek kalitkájára.

Elkezdtem Lilit is kalitkában etetni, (eddig kint evett) föleg azért mert unalmában többet eszik, mint a kinti szabadságban, már pedig elég nádszál a hölgyemény. Most többször is van kalitkában, mert többieknek is kint kell lennie akkor is ha csak én vagyok itthon, Tottet ugye szocializálni is kell. Másik ok pedig, hogy lehet jön egy olyan periodus, hogy naponta korházban leszek nappal, hetekig, jobb ha nem akkor éri meglepetés hirtelen.
Totte egy zabagép, többet eszik mint Lili, kb oránként megéhezik. Mivel Molli meg utánozza, ö is eszik, hizott is 3 grammot most 63g, Totte is eteti. Totte is hizott, már 160 g.

Kalitkát rendeltem 2 hete hétfön, most pénteken hozták volna ki, de bedeglett az autojuk ami erre jár.
Igy inkább lementem Malmöbe elhozni péntek délután, Tisszivel, imád jönni velem, jo nagyokat szoktunk beszélgetni kocsiban.
Este összerakáskor derült ki, hogy 2 csomagban küldték, a kissebbet viszont felküldték ide a trafikba, ami hétfön lesz nyitva ujra. Azt hittem felrobbanok, a barom Shenker szállito cég:(
Aztán szombaton rájöttem, (vagyis inkább álmomban vaciláltam össze, hajnalban) hogy ha Lili tepsijét felülröl leveszem, s leteszem az uj kalitba valamint rácsát alulrol felteszem uj kalitra, akkor használhato. Igy tettem, be is rendeztem ideiglenesen tegnapig. Tegnap meg helyrekerültek a hiányzo dolgok is, felcsavaroztam tálkatartokat a kis ajtokra, stb... alakitgatom nekik. Csináltam uj játékokat is, Lilinek is, utobbi idöben oda meg vissza van gyöngyökért, kapott ö is egy fél kokuszdiot több helyen megfurva s gyöngyökkel, egész délután azzal játszott. Kiderült mi az amit szétrág, azokat potoltam este olyanokkal amit nem rág szét. Ma még folytatom, csinálok kecskéknek is, sapisok már kaptak de nem érdeklödnek.

Alvás:
Miota együtt is alszanak, még a régi kalitban, Molli lement a kalit aljára, ujságpapirja alá, ott aludt, Totte egy bojthoz bujt. Uj kalitban Molli logott oldalán, 2 éjszakát, Totte mellébujt logni. Ma éjjel viszont már egy kötélen ültek összebujva. Ahhoz képest mind a két faj, valamiben benne szeret aludni az eddigi belebujhato dolgok nem kellettek.

csütörtök, november 12

Totte és a többiek

Bp-en Mizoka Csibijébe beleszerelmesedett Tisszi. Aztán 5 percentként kiszaladt belöle egy könyörgés napokon keresztül, hétfön utána néztem, volt egy fiuka, kézzel nevelt (ritkák ök itt is föleg kézzel neveltek) telefonáltam aztán Daninak, rögtön beleegyezett aztán ismét hirdetésre hogy akkor hoznánk, este löttem kalitot németektöl. C sütörtökön lehetett elhozni, frászt kapott kéztöl de másnap már nem:) Másnap ki is engedtem, azota is sokszor kint van. Mollival összebarátkozott, együtt is laknak, de egyiket kivinni sem lehet ma´sik nélkül a szobábol. Kurkásszák egymást, Totte eteti is Mollit és bujik hozzá.

Kecskék vadul szerelmeskedni kezdtek mig Bp-en voltam, Sanyi segitett hogy milyen odu kellene, etetés, stb.. aztán Dani asztaloskodott, de szerencsére nem tojt le Tweety, fiatal is még meg jobb lenne ha itt lennék mikor csinálja.

Lili kicsit féltékeny, otthon mondta Mi van? Aztán Mi van drágám. De otthon nem sokat beszélt, bár azért naponta gyakorolt. Pár napja ugyan azt a mondatot elkezdte különbözö modokon mondani, mélyebben vagy hadarva, ma pedig valamit kicsit elkevert, Potyi potyi pusz. Aztán jol ülsz? Jol? a jolt eddig sose mondta önálloan:)

Totte itt log rajtam, polomon fejjel lefele, olyan jo kis meleg én meg fázom:(
majd irok még rola, nagyon tüneményes, képes bárhonnan leeseni, de szépen pontosan repül, kezembe tud már landolni, tenyeremre, Tissziére is persze, de jobb lesz ha iszom egy kávét mielött elalszom ;)

Pihenek

Tegnap már sikitottam és bögtem volna a fáradtságtol de ugye egyiket sem tettem, csak jol beszoltam Daninak. Mert.. mert Chris tegnap megint nem ment suliba s miért is? Itt aludt a barátja igy féléjszakát nyilván nem aludtak, én már rég megmondtam oks az ittalvás ha nincs másnap suli, de Apa mindent megenged, én meg a fekete bárány vagyok, a gonosz aki tilt akit utálni is kell. Danit ugye ne utálja, mindent ráhagy. Megbeszoltam mert már vagy egy tucatszor szoltam vigye fel elöszobábol a tiszta ruháit, hazajövetel ota ott van. Ma is ott van. Meg hogy a konténerbe vigye el papirokat, müanyagot... már nem a konyhában van, -ahol mellesleg ettöl asztalhoz se fért már oda leülni- mivel tegnap kitettem zacskokat a lépcsöre. Ma is ott vannak. Stb...
Én elpakolok, itt-ott végre alakul valami erre teleb....., elegem van!
Aztán tegnap -meg akartam várni az uj kalit megérkezzen, de nem jön- szoval már nem birtam tovább s az összes kalitkát nagytakaritottam, közben konyhában is nagytakaritottam, mert ugye ami itthon várt arra nem elég a sima takaritás.
No de, Bp-en is takaritottam, ablakot pucoltam, mostam sokat, a folyoson tapétát letéptem, üvegszálast felragasztottam, festettem, plafont is, ajtokereteket és ajtokat suroltam tisztára aztán festettem, csak 6 -ot, 2,5 (fél mert a bejárati ajtot cska belül kellene) még vár. De nagyon jo volt otthon a nyugi:)
A madarakra is most több idö kell, Lili ha nem kapja meg az adagját akkor figyelj-rám-ot játszik csibészkedik. Itt van uj kis Totte, neki is kell külön idö, közben Molli is rajtam többnyire. Kecskéknek is ki kell repülniük magukat. Tegnap a 4 kicsit egyszerre kiengedtem, de ez olyan konyharuha közelben legyen, ha balhé lenne, állok mint a 100-as szög s figyelek.
Közben állandoan mosok, a mosogép meg hol nyikorog, hol nem, frászt hozza rám, lehet ujat kelg venni, igy belenéztem tesztekbe is. Gyártják az AAA meg AAB gépeket, hát magasrol sz...m le, mosson tisztára de föleg öblitse ki ruhábol a mososzert, na azt nem. Mert annyira A-sok. Az már nincs ami most van gépünk, az ujabb változatai 1-3-as osztályzatokat kapott a 10 -böl öblitésre, ez kilöve, van még Bosch-bol ami jobb, 5-6 csak az is, de 11000 -12000 kr, s csak 1200-as centris (száritogép sokkal több áramot használ ha nedvesebb a ruha) annyiért meg már Miele is van. A mostani 5 kilos, de sokszor az azonos szinüeket is (csak világos- sötétekre válogatok töbnyire) 2-szerre mossuk ki, no hiába gyerekkeknek is felnött méretü ruháik vannak már, szoval jo lenne egy nagyobb kapacitásu gép. Csak ugye baromi drágák. Rossz gépet meg allergia miatt sem vehetek, nagyon pocsék vakarozni. A mostaniak "csucs" gépek, rengeteget mennek(tek) nálunk (átlag heti 10 mosás vagy több), száritogép már feladta, 5 év volt talán. Igen, igy van ahogy gondolod, nem tartos gépeket csinálnak már, hisz ha tönkremegy veszünk másikat abbol van hasznuk, Miele csinál csak állitolag tartos gépeket. Szoval még ez is. Persze buksza üres, már Tottét sem illett volna megvenni + kalitka, de hát .... ha lenne pénzem nem idegesitene ez most ennyire. Itt a dolgozoban fütötestet is kellene cserélni, lehet most 22 fok, fázom, ha kicsit feljebb veszem akkor meg 30, s nincs köztes állapot. Háloban is elromlott a termosztátja, azt teljesen le is zártam, oda is innen meg elöszobábol megy a meleg be, már amennyi. Ott a semmi és a 28 fok között választhattam, de utobbiban sem aludni nem kellemes, viszont drágának meg drága. Valami majd csak lesz, Daninak is csurran-cseppen be munka, jövöhéten egyik nap megy néhány 100 km-re, megbeszélésre, kell nekik valami programozás az vsz nagyobb melo lesz s akkor megint minden más az én nyakamban lesz.... most hétvégén, hogy lazább volt de igy is hiaba könyörögtem menjünk fel Tisszi szobájába átbutorozni, nem... most is minden az én nyakamban van... különbség, hogy most kérek töle valamit, nem csinálja meg, akkor meg majd kérni sem fogok. No most jol kiadtam magambol;) Mindjárt irok madarakrol is bövebben.

kedd, november 10

Új recept

Annyi irnivalom lenne, a kis Tottérol, hogy neki se tudok ülni... Igy most marad egy friss uj recept, ma találtam ki.

Volt egy bö csirkényi mellhusi szoszosan, kicsit karakteresebb lett tegnap a szosz mint szoktam, gurgonyával ettük tegnap.
Bö félkilo Findus wook klasszikust megcsináltam ma, ( többet de megettük csak ugy, imádjuk, madarak is kaptak kicsit)
Nekiálltam palacsintát sütni, most tejes-szodásat (közepesen vastagot), picit sosan. Ha jol látom igy utolag 9 nagy palacsinta lett megtöltve a szoszos felvagdosott hussal s zöldséggel jo dundira.
Tetejét 3 dl tejföllel elkevert reszelt sajttal (füstöl+ ementáli) megkentem és rászortam a sajt másik felét. 220 fokon közepes magasan 15 perc alatt átsütöttem.
Egy normál nöi mennyiség 1 db, Dani másfelet tudott megenni kopogo szemmel az éhségtöl, egy termetesebb férfinak/kamaszfiunak 2-öt számolj. Itt a kép a maradékrol, látszik a dundiság. A tepsit kiavajaztam mielött palacsintákat beletettem. Nagyon-nagyon finom természetesen, különben be se irtam volna.

szerda, november 4

...fuj a szél...

Hull a ho, fuj a szél, Dimitrij Lénárol mesél...
De régi is ez az Omega szám...

Fuj a szél, eszembe jutott a szöveg, szerencsére ho még nem esik, bár a körülmények adottak. Tegnap Dani ugy jött haza, hogy borzaszto hideg van.
Én ki se dugom az orrom itthonrol, bár most itthon a kocsi, Dani bérletet vett, még érvényes s mondta folytatni fogja a vonatozást, (majd meglássuk ;) )hát akkor legalább olvashat az meg a kedvenc szorakozása. Bp-en is csak olvasott én meg idönként pattogtam, hogy csináljon már valamit mert leszakadnak a lábaim. Nagyon piszkálni sem akartam, sokat dolgozott mostanában (is) meg köhög már hetek ota. Most Chris is itthon, hétfön maradt, tegnap bement de hazaküldték, s örülök bement lássák most nem logni akar.

Sokat mentünk is otthon, de találtunk kabátot is cipöt és csizmát is Tisszinek, meg ruhákat:))) 2 nacit pl ami itt egynek az ára, cuki sapkát, sálat, kesztyüket, stb.... Daninak vettem egy pulcsit, kicsit fintorgott milyen szine van: barna! szintévesztö, a pulcsi viszont vékony kötött s nagyon puha felvettem, s mondtam ha nem kell jo lesz nekem, aszonta jo. Aztán másnap vettem magamnak is, szürkés kéket s visszakapta a barnát, azota se lehet levakarni rola:)))
Vettem még egy Berkemann papucsot, a másik zárt és kicsit nehéz, ez két pántos tépözárral s könnyü, azota is rajtam. Daninak a már bevált Dr Batzot vettünk, most feketét elözö barna volt. Az már megy szét, kerestünk itt So is már papucsot Daninak de semmi normális.
Nagy álmom is teljesült, találtunk tálcás mosogatoszáritot, fehéret. Na ez az amit itt So nem találtam (olvastam más sem) s otthon is alig. De volt, vettem gyorsan kettöt most sok évre letudva. Vettem sok tálcát is, madaraknak is kicsiket. Aztán a szokásos többi, fodros nagykockábol 8 kilot hoztam, sima lisztet most csak és csak 4 kilot, tarhonya, más tészták, Cillit, kedvenc kézi mosogatoszerem, sampon, s kéretik nem kacarászni: villanykörtét a lájtost, mert itt ritkán van 20 W-os, 23 meg pláne nincs (vagy nem találaok de lehet csak aranyára miatt nem is merek ránézni) a sötétet meg utálom, s... 6-osával volt csomagolva orosz pezsgö, hát hoztunk abbol is egyet, 4 üveg bort, Chris vágya csokilikör volt (11% alkoholtartalmu, kicsit isznak belöle, miota elöször leitta magát még 14-15 éves volt kb, s majdnem rá is ment annyira, azota csak ritkán és keveset iszik. Megtiltani nem lehet akkor meg jobb ha elmondja s tudunk rola de maximálisan ellene vagyunk s ezt meg is szoktuk mondani, annyira nem is ért hozzá hogy pezsgösüveget röviditalosnak nézte, nem ismeri) és 1 fél liter rumot is, utobbit sütéshez Mágnyes:) 2 kilo gesztenye masszát, az sincs itt, mákot, hurkát -azonnal ment is be fagyasztoba, tök hideg volt gesztenyemasszák meg jégakuk hütötték, gesztenyemassza ha kiolvad s ujra fagyasztjuk semmi baja nem lesz. Akartam venni otthon függönyanyagot, naná ami legjobban tetszett -organza, széles pasztelszinü függöleges csikokkal amik átmosodtak egymásba szinte észrevétlenül- abbol csak 6 me´ter volt, aztán addig variáltunk hogy nem szines organza lett, hanem fehér némi mintával. Nagyon aranyos volt az elado ajánlott egy szebbet is, csak az éppen már dupla áron métere... ennek is fájt az ára, 9 méter kellett s 3500 körül volt métere, + behuzopánt... nem gondoltam ilyen drágán venni :( De szép lesz majd nappaliba. Utálom látni szomszéd narancssárga betonkeveröjét a barna oldalu garázsa mögött + még egy lakokocsit is, ugyan ha nagyon nézem látni fogom függönyön át is, de majd igyekszem csak függönyig nézni.

Mosok-mosok-mosok... saját koszos ruhákat is és mert nem csak én adtam ruhákat (gyerekek kinötték) hanem kaptam is, nagyon sokat. Potmamám lánya kifogyott belölük. Persze tiszták a ruhák csak illatosak öblitöszertöl én meg fulladok az illattol igy mosommosommmmm mig eltünik belölük. Örültem persze mint majom a farkának, nekem még életemben nem volt ennyi ruhám, ugye voltak is, közelmultban vásároltam egy csomot, most meg kaptam, hát dorbe´zolhatok ;) Csak...persze nekem is le kellene fogyni:)
Meg takaritok, pakolok, stb.... pl konyhaszekrényekben át kell variálnom, részben praktikusabban -ez ugye nem fontos most, de ha már...- viszont nem fér be hozott cuccos. Itt még egy nyamvad cseresznyebeföttet sem lehet kapni, hozni kell ha sütni akarok velük.
Nem, nem tudtam mindent elhozni amit akartam, pár dolog már nem fért be, pl a mágnesezhetö láboskák sem az itteni indukcios platnihoz, le ugye levittem az itt nem használhatoakat vagy a Jokai összeshez még mindig ott maradt egy csomo könyv:( 1 db gombostü még befért volna az autoba. Pedig pakolni nagyon tudok. Egyszer sok éve szomszédok fogadásokat kötöttek, befér-e az autoba amit Dani melléhallmozott vagy sem? Befért.

Lilinek meg nagyon nagy az arca, csak azt nem tudom miért. Ha tudnám könnyebb lehetne tenni ellene, hogy fél ismét elemgyünk valahová s védi az ittlétet vagy nagyon biztonságban van vagy elhanyagolva érzi magát vagy kamaszodik vagy?

Többszöri nekifutásra irtam le, pihenésképpen, s most ismét folytatom az ádás küzdelmet az otthonommal ;)

vasárnap, november 1

Már vagyok, csak még nem...

Itthon, nagyon fáradtan, tegnapra le is sántultam, elöször jobb lábamra aztán késöbb meg azota nem is tudom már melyikre sántitsak "jobban", mert mindkettö nagyon fáj. Nagyon nagy kosz és rendetlenség van itthon, még lesz is akkor is ha falat harapdálom miatta, mert holnap nekik suli és melo én meg ..na hagyjuk...

Lili jol viselte az utat haza is, bár frászt hozta rám mikor zöldet nyulosat fosogatott ma, de aztán alakult délutánra. Többször etettem ma is autoban, érdekes volt mikor fogtam tálját, alatta egy törölközö én meg folyamatosan elaludtam, tál csuszott, Ö csipogott adjam vissza...

Kicsik jol vannak, kecskéknek nagyon tetszik az odujuk. Még nem engedtem ki öket, mert becuccolás tart kocsibol.

kedd, október 20

Nem vagyok...

..netközelben csak szomszédban nagyritkán s a betűket sem találom, máshol vannak.
Még maradok kicsit Bp-en, sok a dolgom, pörgök és nagyon jol érzem magam. Lili is egyre jobban ideszokik, már akarná az ajtokat rágni.
Találkozunk novemberben :)))

csütörtök, október 1

3 literes termoszba kávé

Bár a hideget nem szeretem, de jobb mint a semmi vagy az utközben kaphatoak. Most folyik a 2. adag, hütötáskába pár dolog, 2 szendvics, öltözés... kb 1 ora mulva indulok. Szoritsatok. Sajnos elég esös idöt igérnek No. -Ausztria is.

szerda, szeptember 30

Álmos vagyok

Igy nem érzem helyes elindulni, a pörgés ébresztett hajnalban nem a kialv..na ez hogy van, van kialvatlalanság de kialudtság az nincs? Kipihentség van de kipihenetlenség, az nincs...
Lábaim is olombol vannak, inkább megyek aludni egyet ;) Friss és üde legyek holnapra, ez még 2 embernek is hosszu ut felváltva vezetve, jobb ha észnél vagyok s nem kapkodok.
Nyugi Á, Macek ugyis szeret vezetni, neki nem lesz kockás a seneke vasárnapra, max majd vezet Ö nekem meg pár száz km ide vagy oda, mindegy.

Orsi, most ne hivj, irhatsz számot mailban s rádcsörgök ha észnél leszek.

?

Fel is keltem korán, be is pakoltam autoba, kaja, retikül GPS ilyesmik nincs benne, többi igen.
Nem tudom még megyek-e ma, hajat kell mosnom (5 perc) majd utána eldöntöm. Tök jo igy nyitva a kérdés, egész nyugodt vagyok, kicsit fáradt is meg mennék is már. Meg éhes. Tegnap este ettem reggelit, mást nem, nem akarozott semminek lemenni.
Kocsiba Dani tegnap kipakolt amit lehetett = tele is lett a kocsi, aztán én meg összeraktam a dolgokat igy még a 2 saját kisböröndöm is befért, egyébként tele van kinött gyerekruhákkal, még szüz sose viselt farmer is van, papirral a zsebén, de végre kikerültek itthonrol, felszabadult a hely.

No majd ráérzek, ha maradtam itthon irok, ha elmentünk akkor lehet hogy nem.

kedd, szeptember 29

Aszonta a Macka nem vagyok 100-as

Ha tudná mennyire igaza van:)
Baccus én olyan de olyan fáradt vagyok, cska azért irom le ide és most, hogy ha holnap ugy érzem, akkor már ne is kelljen magyarázkodnom miért is nem indultam el. Inkább indulok pihenten, azért ennyire meg vagyok 99, mint hogy nyiglodjak utközben.
Szinte minden kész, pár aproság nem, de már nem birom, valaki elárulhatná miért takaritok ki is itthon, ha ugyis elmegyek, mikor mosogatogépbe pakoltam, azt gondoltam fejemet is bele kellene tenni, talán kitakaritodna a hülyeség belöle.
De hát az egészet is rosszul csináltam, na mindegy, magam kárán tanulok, majd legközelebb ..ha lesz legközelebb ha ...

Adok álommanonak egy lehetöséget elvigye a fáradtságot, lábfájást,, majd holnap kiderül hogyan tovább.

Pakolás

Elegem van.......... nagyja kész, de még messziröl nem minden, az olyan aproságok, mint mobilokhoz zsinor, kulcs otthonra, kisollo, Lilinek kaja szoval a fontosabb dolgok még hátra van.
Dani még értekezik aztán jön, de Tisszi meg azt mondja sulijában 5-kor szülöi. Kéthetente tartanak vagy mi van? Ez már a 3. Kocsi viszont nekem kellene meg bepakolni meg Danit kértem szeleteljen még fakarikákat rágni Lilinek - furja meg öket. Azon is gondolkozom 2 ülés közé is kellene bot.
4 kardigán-kabátka szerüséget beraktam, kistáskába, nem tudom lesz-e belölük tiszta mire hazaérünk. Rongyokat is tettem be persze.
Kalitbol -ami végre megjött- nem tudom kihuzni a fiokját, -müanyag nyilván a suly miatt- alatta rácsozat, felette stabil rács, fiokban a tálkák és a bot s ugy be van szorulva nincs eröm kihuzni.
Na kifujtam magam, Lili átvette az izgalmat, kb nem száll ki a nyakambol, ha igen akkor börönd zippjét akarja rágni vagy ajtot, most meguntam s bezártam pihenjen kicsit. Phuuu de ideges vagyok:(((( Ismét egy bizonyiték nem vagyok normális, mibe vágom bele a fejszém :(

hétfő, szeptember 28

Döntöttem


A hosszabb utat választom rövidebb hajouttal, mert:
Mert mi van ha Tomtom bedeglik? Akkor ott vagyok valahol ahonnan nem könnyen találok haza, totál ideges lennék, nemhiányzik. A hosszabb uton Tomtom nélkül is eltalálok, ugy gondolom tul nagy ut áll most elöttem, mikor Danival mentünk, mentünk a rövidebben többször, de akkor ketten vagyunk ha Ö vezetett s aludtam a kritikus részen felébresztett de volt hogy ugy már eltévedt, segitsek. Én is ébresztettem mikor a neheze jött, egyedül vezetni is és totál ismeretlen va´rosokban eltalálni is még akkor ha ha embernek nem kockás már a seneke nem mindig könnyü. Tomtom maradjon az "algopirin" nem bizhatom rá a szerencsémet teljesen.

vasárnap, szeptember 27

A legjobb ajándékom: Lili

A legjobb szülinapi ajándékot tavaly kaptam, -még jo hogy nem siettem el, néha tallonban van, hogy majd kitalálom mit szeretnék és szolok- oktober 14.-én hoztuk haza Lilit. Azota is mondogatom ez volt a legjobb ajándékom:)
Nap mint nap örömet okoz a kis csibész, a szeretetével, ragaszkodásával s picurka fejében lévö sok eszével. Imádom ahogy beszél, néha annyira jol jön össze, feláltam wc-röl erre megkérdezte kész vagy? Belenézett tükörbe és elkeverte, sz-sz, szép vagy helyett szeretlek-et mondott:)
Bettem a méteres retikülömbe, nincs benne sok dolog, azokra tettem egy törölközöt s arra öt, elég mélyre került. Rámnézett meglepetten, mi a csudát csinálok vele s mondta kukucs:))))) Gondoltam jo lenne kicsit beleszoktatni utazás miatt öt a tatyoba.
Maszatos a csöre, letörlöm erre mondja mit csinálsz?
Mostanában alig mondott uj szavakat, napokban mondta imádlak, ezt már tudja régota, válaszoltam én is. Erre mondta én is, azota mondogatja. Kérsz puszit szokta mondani, tegnap mondta magában a kérsz-t is, Tanitom, hogy ha valamit akar akkor ne a fülembe harapjon, vagy arcomba csipjen minimálisat ami azért fáj, hanem puszi szájra (csörét dugja számhoz oda megpusziljam) s kap. Ma összejött, de olyan gyorsan, hogy éppen hogy csak vettem az adást;) Vizet kért.
Néha variál is, kérsz puszit tanulta de mondja a kérsz puszika is, ha tanitottam volna erre akkor ugye kérsz puszikát lenne.
Nagyon szeretem a kicsi madárkákat is, ök olyanok mint kismadarak, ahogy azt elképzeli az ember, kicsi önállo egyéniségek, szeretni valo kicsi csibék. Lili meg nem. Nagyon régota szerettem volna egy nagy papagájt, igaz át sem mertem gondolni sem, hogy az majd milyen lenne, csak álom, távoli, talán majd egyszer magvalosulo álom. Aztán ott voltam, hogy jajj, csak nem? De igen:)))) Gondoltam jo lesz, de hogy ennyire? :)))) Fantasztikus, remélem igy is marad, ugye mikor ivarérett lesz megváltozhat ö is, lehet kell mellé egy fiu majd, s akkor a fiuka lesz a társa. Nem szeretném, bár egy nemesfiut azt persze szeretnék. Meg az is, hogy olyan fantasztikus egy csajszi, nagyon jo természettel szerintem nagyon okos is és remek beszélo készséggel s még gyönyörü is a dus tollazatával, ha örökitené s lennének babák az is valahol jo lenne, valahol meg nem, hisz nehéz jo helyre kerüljenek, jo életük legyen a babáknak. Szoval önzö is vagyok ;) magamnak szeretném Lilit, de az is lehet ö boldogabb lenne egy fiuval... Most egyenlöre élvezkedek, amig lehet mert ott van a félelem, változik. Nagyon imádom, nagyon örülök, hogy gazdija lehetek. Madár persze, annak is tekintem, egy fantasztikus madárnak. Néha olyan mint egy csintalan kiskölyök, ha nem kapja meg a figyelemadagját, kell neki az, hogy játszunk együtt de nem csinálom, akkor elindul körbe a tilosdolgokhoz, akkor ugye figyelnem kell rá, ha viszont játszunk helyette akkor ok, utána is. Teszteltem ezt most már hetekig, nem akarodzott elhinnem eleinte, de igy van, ha nincs meg az adagja csibészkedik, ha kerek a kis világa és elégedett akkor nem megy tilosdolgokhoz:)

Számoltam

Till Puttgarden 247 km (Hajo 30 km+, az nincs beleszámolva)

Till Kassel 452 699

Till Regensburg 407 1106

Till Wien 396 1502

Budapest 243 1745


Puttgarden 247

Till Berlin 385 632

till Brno 566 1198

till Bp 325 1523

__________________________________________________

Gedser 243 (Hajo 63,3 km)

Rostock -Bp 1109 1352


A Puttgardenbe menö Rödbyböl (Dánia) 45 perc és 128 euro

A Roctockba menö hajo Gedserböl (Dánia) 1 ora 45 perc és 178 euro ez ritkábban jár, de azért elég sürün.

Van innen So is hajo Rostockba, de az meg több ora s asszem csak napi 3x indulás.


Az nem éri meg Puttgardenböl Berlinbe onnan Brno, Cseheknél és Szlovákoknál is autopályadij . 222 km-el rövidebb, de át kell menni Drezdán, szerpentines az ut és pocsék elég hosszan ott a határ körül, idöben mindenképpen hosszabb.


A Rostokba áthajokázás már meggondolando, az már 400 km, igaz drágább a hajo, s egy orával hosszabb az rémisztö. Ugye gyogyszert nem csak azért nem vehetek be mert vezetek s lekábit, azért sem mert lehet erre vagyok allergiás. Tisszitöl már elkértem az akupresszurás csuklopántot, az lehet segit még nem probáltam. Ezért nem szeretnék szeles napon indulni, na de napokat se várhatok kikötöben a szél elcsituljon visszafelé.

Rostockban 2 kikötö van "elég" messze egymástol, egyszer rosszba mentünk sok éve, de Dani kicsit ért-beszél németül, több orával késöbb már a másikban voltunk ;)

Aztán némi kerülök meg eltévedések beleszámolandok, még Tomtommal is. Auto számláloja szerint 1860 km volt mikor egyedül mentem, s akkor a két gyerekkel 38 ora alatt vezettem le. De fiatalabb voltam akkor még.


szombat, szeptember 26

Fáradtan

Tisszi olyan dinyo volt, hogy nem is jött, ketten mentünk Danival le Malmöbe.
Édi Tomtom alias Fredrik de most éppen nöi hangja van igy nem tudom ki "ö";) el se talált vissza boltba ahol vettük de lehet én nem állitottam be jol valamit, nem hisszük. Nagyon nagy volt a táskája amit kapott, igy kissebbre cseréltük (a zsebünkbe beférjen, nem szabad ugye kocsiban hagyni) és vettem neki 4 giga agyat is meg szembe jött velem a hosszabitos-elosztos monter (konnektorba amit dugunk, olyan eloszto) vettem is kettöt, abbol sosincs elég.
Fredrik a többi helyre már eltalált, igaz valami demot benyomtam, igy autopálya közepén biztatta Danit kanyarodjon jobbra, meg a körforgalomban balra, egyenes ut volt. Nem tudom mi ez a demo. Dani meg valami rendörséget szedett elö, levette a hangot egyszer, meg szeretné ugye tanulni a használatát Ö is.

Aztán mentünk cipöbolt 1-be, visszakaptam az árát, majd a pénzváltoba mentünk volna euroért, de közben volt az egyik olyan áruház ahová viszonylag gyakran járunk, oda meg bevittem a másik nem kellö cipöjét Tisszinek, igy ezek is le vannak tudva. (Nem ugy szoktunk vásárolni, hogy visszaviszegetjük, csak most igy alakult.)
Ebben az áruházban 4 bejárat van, a másik 3 valamelyikén szoktunk bemenni most a 4.-en mentünk, s ott a bejáratnál volt pénzválto. Dani rögtön kérdezte tölem, hogy másik helyen ahová mentünk volna milyen árfolyamon váltják? Mondtam lehet jobban de benzin többe kerül odáig elmenni ;) Van 15 eurom ebböl 10 db 50 centes, mehetek a bizonyos helyekre;)

Aztán hazafelé bementünk abba az áruházba ahol ajtofestéket akartam volna venni, nem tudom mit csinálnak, de teljes kiárusitás maradéka az épitkezös-renoválos cuccokbol, egy körömnyi akrilfesték nem volt. Kaját vettünk aztán haza, megyek kukoricát fözni de lábra állni nagyon nincs kedvem, minden lépés fáj. Nem uj cipöktöl, azokat fel se mertem venni. Moso-marika az megy, lassan bepakolok börönbe is. Azon gondolkozom, hogy nagyon ciki lenne fekete pluss szabdidönadrágban utazni? Alul mind a kettönek be van huzva a szára. Olyan kényelmesek.

:(((

Már megint öregedtem egy évet :((((( Nem viselem jol :((((

péntek, szeptember 25

Hazaértünk

Tisszi jobban van, de olyan mint egy vulkán, hol nyugodt hol kitör.
El kellett volna vinni vissza azokat a cipöket amiket esküvö elött vettünk, de nem jok. (Ugye 3 párt vettünk, elsöt muszájbol aztán találtunk 2 jobbat, abbol a 2.-at végül is kényelmetlennek itélte meg. Csak 1 pár volt a lábán.)
Én kivittem kocsiba a kis hütötáskát, inni kell, a méteres retikülömet és az én tartalékcipellömet, erröl késöbb.
Ö hozta volna a cipöket meg egy papirt cimekkel, mivel utobbira figyelmeztettem azért visszament, cipöket én is elfelejtettem.
Aztán ugy 15 km-rel odébb megkérdeztem hozta a cipöket? Na azt nem.
Semmit se szoltam, de mikor szoltam vegye lejjebb a levegöt kocsiba, akkor nem csinálta, erre bepipultam s bekanyarodtam 2 utközbeni istállohoz, ahol cipöket, ma´sikban ruhákat árulnak. Olyan pipa voltam, hogy rögtön vettem is egy pár nadrágot neki:))) ;)
Aztán be a cipöshöz és találtam 2 pár cipöt, egyiket 300 -ért másikat a 3 szorosáért.... de ...
évek ota nem találok cipöt ami jo lenne, amit hordani tudok már matuzsálem bár még birja, de vezetéskor görcsöl benne a lábam. Igy ma elövettem a kiscsizmámat, tizenfok, nem föttem meg. S a kedvenc szandálomat vittem tartaléknak, ha csizmában is begörcsölnék. Igy most van 2 uj cipellöm, remélem valoban jok lesznek. Szépek és csinosak? Nem:)))) De elmennek.

Aztán mentünk Malmönek, szépen le is kanyarodtam ahol kellett térkép szerint, de nem oda érkeztünk ahova kellett volna, ahol a GSM-es boltot találtam térképen. Kevertem, ide-oda, de egész jol viseltem, közben felhivtam Danit nézze már meg hol vagyunk? Ö már uton van haza, vonathoz:( Na erre jol megmondtam, hogy ha nem venné ki a térképeket autobol akkor nem hivtam volna!
Aztán fogtam telefonomat mert azon van GPS de használni azt nem tudom, s addig gyözködtem telefont, hogy mutatta rossz irányban mozgunk el a céltol, akkor megfordultam s sikerült egész közel jutni, tulmentünk, vissza, s gyözelem. Lányom meg is jegyezte: Mi nök mindig elboldogulunk:)))

Vettünk GPS-t, sikeresen be is állitottam német nyelvre. Azon ir ki dolgokat, véletlen volt benyultam. De svédül beszél. Itthon probáltam reset-et nyomni, de vagy nem ment vagy nemtom, majd mindjárt beteszem cd-jét ide a számitogápbe, s megnézem.

Tisszinek végül SE 703-as telefon lett, zenéseket néztük, de utána olvastam teszteknek s azt irta nem jo képeket csinálnak, fotozáshoz inkább fotos mobilt, igy lett ez. Tud ez is lejátszani zenéket, sokat tárolni, 16 gigás agya van, de Tisszi kb naponta fotozik, fényképezöje bedeglett s bár garanciás nem találjuk a blokkot. Nagyoooooooooooooon boldog. Nagyon kis cuki mobil, falat az egész, az én Nokiámhoz képest.

Nincs kabátja/dzsekije viszont, elment az idö, nincs pénz váltva wc-kre euro kell No-Ausztriaban, nincsenek cipöi visszavive sem. Igy holnap ismét nagyváros, most már GPS-el:)))))) Asszem Fredrik, Tisszi mobilja meg Maya lett.. az én mobilomnak neve sincs:( Huha ;))

rossz --- jo

Rossz: ez a lökött nem rendelte meg a zöld kártyát, aztán még meg is probálta rámkenni. Hát nem hagytam magam. Még jo hogy rákérdeztem miért nem jön.

Jo: Lili mondta imádlak én meg válaszoltam rá, én is. Erre mondta én is, aztán azota is többször.

Rossz: nehéz napom volt, röviden, a gumik végül is az auton vannak, de probléma volt, Tisszi meg beteg. Nem tudtam lemenni ma Malmöbe.

Jo: jo nagyot dumáltam valakivel telefonon, nagyokat nevettünk, ez meg bearanyozta a délutánt és nagyon jol esett.

Rossz: semmi hir még Lili vendégeskedö kalitjárol, igy hétvégén nem hinném utazunk.

Jo: van idöm jobban átgondolni és pakolni

Rossz: Daninak kedden látogatoja lesz, melo miatt, itthon. Takarithatok erre is, mostanában nem éppen vendégfogadosan nézünk ki, ugye Tisszi szobáját meg kellene csinálni, hogy beforogjanak többi helységböl is helyükre a dolgok, de Daninak ideje nincs, nekem eröm emelgetni, huzogatni, cipelni.

Jo: tegnap Lili bement kuckojába este s rámszolt kapcsoljam le a lámpát, aludni akar. Meg szokta várni lekapcsoljam, tegnap elfelejtettem, hát szárnyára (kezébe nem tudta) vette az irányitást s megoldotta a problémát :))

szerda, szeptember 23

GPS

Már évek ota néha gondoltam rá jo lenne, néha szoba is került akkor ketten mondtuk jo lenne, de azért annyit nem megyünk ismeretlen helyekre viszont azok után is, hogy én 10 évig Malmöben laktam, Dani meg még több évig, ketten együtt apait-anyait összeadva is néha eltévedünk még ott is. Én nem tájékozodom jol, de jobban mint Ö. Egyikünkböl se lenne jo taxisoför:)

Aztán most mikor jött ez az utazás gondoltam rá többször, de hesegettem is a gondolatot, nem 2 fillér. Ma viszont már nagyon keresztbe állt bennem a zabszem, ott voltam a kedvenc svéd tesztelös oldalamon, s megnéztem aztán usztam:))) Olvasgattam s választottam a legjobbat meg egy joval olcsobb de még jo kategoriásat, kerestem több tesztet máshol, azokat is elolvasgattam, aztán felhivtam Danit és elöadtam: Tudod GPS, meg jön a szülinapom, de ugyis Te használod többször igy lehetne közös szülinapi ajándékunk -na annak meg ilyesmit lerendezek örülni szokott, ffi;) - igy mondta vegyünk. Aztán át is linkeltem neki egy rövidebb leirást, beleolvasott s visszairt: Köp! Vagyis Vedd meg! magyarra forditva.
Nézelödtem hol rendeljem, aztán egyik olyan hely, hogy be tudok menni Malmöbe -ha odatalálok- s mint nézegettem még pár dolgot ugy tünik más is olcsobb, lehet ez lesz a kedvenc vásárlos helyünk elektronikai cikkekböl? Tisszinek telefon is kell, mobilja kissé kinyiffant, ugy hogy veszünk azt is, igy jol meg is zsaroltam a lányt: ha nem pakolod el a vacakjaidat elöszobábol, akkor semmit sem kapsz! Ruhát is szeretne pénteki diszkora- felsösöknek ifjusági ház szerü szervez diszkot havonta- látszik nöböl van a csaj. Ruha-ruha-ruha.... Kabát is kell neki.

S mi is volt az i-n a pont a GPS-el? Na jo csak nagyon pici pont, de pont. Az, hogy irja hol lehet legközelebb tankolni ez azt is jelenti hol lehet legközelebb kulturáltabb körülmények között khmm , na tudod;). Ez nagyon fontos:) No meg aludni is csak ilyen helyen akarok megállni, erdei sötét pihenöhelyen nem.
De a fontosabb (fontosabb? na mikor nagyon kell akkor semmi sem fontosabb...) hogy biztonsa´got ad, segit. Segit otthon is, ott is jokat tudok eltévedni.

Az Operenciás tengeren is tul, ahol a kurtafarku kismalac sem tur... Bécs elött nagy utlezárások voltak, terelések s elnéztem valamit reptér közelében hogy merre az arra Bp-re, bekeveredtünk belvárosba. Valami kisutcában leparkoltam, elövettem Bécs térképét, volt. Annyi utca volt rajta, hogy össze is csuktam. 10 percig friss levegöt szivtam, mondtam Anyunak -vele és gyerekekkel utaztam- hogy ne szoljon hozzám, mert felrobbanok. Hallgatott. Aztán elindultam, nagy és mégnagyobb utakat keresve végül találtam egy táblát "Prága" (nem tudom hogy volt betüzve) mentem annak s meglett az ut Bp-felé, 5 perc volt az egész. Egy nekem nagyon reménytelen helyszinröl/helyzetböl csodával határos modon kijöttem:))) 1-szer lehet ilyen szerencséje az embernek, többször ritkán, kell az a GPS ;)

kedd, szeptember 22

Cicaszállito


Mizotol már kérdeztem sok honapja hogyan is rögzitsünk botot a szállitoba, de azota sem kellett, igy nem lett megcsinálva. Jobb is, azota már jobban ismerem Lili szokásait, igy a bot annyira elöre kerül, amennyire csak lehet, lásson engem, de ugy hogy ha megfordul akkor ne nagyon zavarja farkincáját , ha aludni akar akkor meg majd hátra fog menni, lekucorodik ahogy ismerem a kisasszonyt.
Igy most Dani vágott bele botot, várjuk rögzitse, Lili érdeklödik:) Most éppen a fülemet rágja:)))

Készülödöm

2 féle keksz már van az utra, nem igazán tudok enni utközben, iszom -s leellenörzöm a régi wc-k megvannak-e még, többre tényleg emlékszem már merre kell menni megtaláljam :)- szoval iszom és rágcsálni szoktam.
Vett Dani már kávét otthonra, szörpöt, öblitöt, szappant. Egy tüneményes barátnömnek, Ninának 3 kislánya van, Tisszi kinött de még használhato ruháit nekik szoktam levinni, most jol összegyült de ez már a vége mert most már Tisszi kb 164 cm magas, 50 valahány kilo s M-es méret, vagyis felnött. Vicceltem is Ninával, hogy most már majd Ö örökli, Nina kicsit kissebb. Szoval van egy oriás hokis sporttáska tele, 1 kissebb börönd, és már majdnem a második normál méretü sporttáska is tele, már összepakoltam. Jo volt amig repülövel vittem, mert nem üres börönddel utaztam le.

Molli kalitkáját kinagytakaritottam, meg csináltam egy nagyobb takaritást itt a dolgozoban, szeretek tisztaságot hagyni magam után. Aztán mig takaritgattam, röhögtem megint, mert otthon mit fogok csinálni? Hát takaritok, mikor megérkezem, mielött eljövök na meg közben is.
Ablakokat is meg kell pucolni meg már megbeszéltük Danival, én vetettem fel, hogy viszek le festéket -amit ismerek és jo- mert ugyan vettem otthon, de olyan sz.rt, hogy 5-ször kellett festeni vele az ajtot és meg a legkissebb ujjnyom is nyomot hagy. No meg viszek egy kis falefestéket ami Dani szobájábol megmaradt elég lesz a kis folyosora lefesteni. Szoval még el sem utaztam pihenni, már csinálok magamnak melot, hát tudok én ülni a seggemen?
Listákat is kellene irnom, hogy olyan fontos dolgokat mint zsinor telefonokhoz, egy halom ujságpapir Lilinek, vagy körömvágo ollo az utra, stb... el ne felejtsem. Zoknit nem szoktam elfelejteni vinni ;) Szoval készülök....

Szomszéd ház

73-ban adták át a házunkat és még 3 ugyan ilyet. Lapos tetösek voltak, 1 szintesek. 2 beázott igy az épitö cég garanciában uj tetöt tett a házakra és olcsobban be lehet épittetni a tetö alatt az emeletet. 3 házban kérték a beépitést is, de igy mind a 3-ban különbözö lett az emelet elrendezése. Csak nekünk van fennt zuhanyunk, másik kettönek csak wc és mosdo. Nekünk 3 szoba lett fennt, másik kettöben kettö. Kettönknek van erkélye de mienk utcára néz szomszédé hátra.
Történetünk is megvan, elöször egy orvos lakott itt családostul, majd egy taxisoför, Ö csinált egy lyukat garázsban elfollyon a viz s hetente mosta az autoját. Aztán valami idösebb hölgy lakott itt, eleht soför özvegye? majd Sonjáék Ök 8 évet. Sonjáék az emeleten a 2 szoba közül elbontották a falat részben. Ezt mi visszatettük mikor ideköltöztünk, hagyva egy ajtonak helyet, hogy majd ha kell betegyük.
Aztán ugye nem ugy alakult az élet ahogy elterveztük, hogy gyerekeknek ott fennt 1-1 hálo és közös nappali. Annyira más a két gyermek, hogy nem müködött volna igy ismét falbontás 2 szoba között s ezekböl a szobákbol lopikálva épitettük meg a gardrobszobáikat.

A közvetlen szomszédaink itt laknak miota megépültek a házak. Egyiknek 3 gyermeke nött fel itt, a fiuk motorbalesetben meghalt, férjét néhány honapja irtam, hogy elvitte szivinfarktus. Másiknak 1 lánya van, neki a feleségét rák vitte el. Igy ök 1-1 ember laknak a nagy házakban. Mai mércével mérve ugye fillérekért vették, lak´s bérlése többe kerülne havonta.

A 4. házban mikor ideköltöztünk, egy nagyon aranyos 70-es pár lakott, néhány évvel késöbb mondták már sok a nagy a ház, kert elmentek lakásba s ideköltzött egy 80-as pár. Renováltak, a várostol megvettek még egy csik földet kerthez, garázs és tárolo mögé épitettek egy "üvegkalitkát" ültettek rengeteg virágot és bokrot egy valodi kis oázist csinált bacsi a kertböl. Aztán eladták 2 éve. Idejött egy több gyermekes család, azota épitkeznek, most ugy látszik kész vannak, mert eladják. Kertböl kiirtották a virágokat viszont van hinta, kutyaház, biciglik, labdák s millio játék szétszorva, fotozáshoz összetakaritottak. Emeleten csináltak a ketöböl 4 szobát igy most 8 szoba´s a ház. Fürdöben bidét kivették, van dupla mosdo helyette s fekete falak.
Konyhában még a 70-es pár gyönyörü tölgy konyhabútort tett be, ezt is kivették s modern fehérre cserélték, de látszik eladásra, egy drága fiokos -parktikus- elem nincs benne. Kertbe épitettek kb 50 m2-nyi fa-micsodát. S az árak? Mi 10 éve 725 000-röl alkudva 650-ért vettük, akkor lehetett alkudni, jo idöben voltunk. A 70-es pár 6 vagy 7 éve 1 100 000-ért adta el, a 80-as pár az extra földcsikkal némi renoválással és üvegkalitkával gyönyörü kerttel 1 700 000 -ért 2 éve, most ez a sokgyerekes család 2 100 000-ért akarja eladni. Nem biztos kapnak ennyit szerintem, szoktam figyelni a kináltot, de nem is teljesen lehetetlen.
Nem a mienk nem ér ennyit, nincs üvegkalitkánk, picit kissebb a kert, nincs az egész ház "totálrenoválva" ahogy látom csak a fürdöben cseréltek ablakot, ezért is a " ", de ha fizetnének néhány százezret se költöznék át oda. Mi trendin sem vagyunk renoválva már ahol renoválva vagyunk, de nekem ez a trendi annyira nem jön be, hogy hidegrázást kapok hányingerrel. Én olyat szeretek ami tetszik, ma is tegnap is meg holnap is. Amiröl nem sir le az évszám, egy ház nem egy trendi retikül vagy cipö vagy polo, bár én ezekböl is inkább a kalsszikust szeretem, s 20 évesen is azt vettem fel ami jol állt, akármi volt a divat ;) Brrr.... ....S semmi olyan nem várok, az enyém szebb vagy jobb, nyugodtan tetszhet a másik pl konyha jobban mint az enyém, erröl vannak renoválos képek itt: http://gabriellas.webalbum.se/ren többit nem is igazán lehet összehasonlitani, szoval csak mutatom a szomszéd "zöldebb vagy sem füvét", de teljesen mindegy zöldebb vagy sem, más. A más pedig érdekes lehet, az az jelen helyzetben nekem most az ;) ...S boldog vagyok a nem trendi házikonkban a kicsi költségvetésünkkel, a kicsi lépéseinkkel ahogy apránként alakulunk, de ugy ám hogy ránk passzol a kicsi miljönk mint kézre a kesztyü;) Szo mi szo néhány százezer koronát simán bele tudnék épiteni a házba, gondolj bele mibe kerül 1-1 cakumpakk fürdörenoválás, s van 2, vagy jo lenne üvegkalitka oda ahol szomszédnak a fa-micsodája van, nem nem 50m2, kissebb, akkor lenne tavasztol öszig röpde kismadraknak benne kialakitva vagy egy medence kertbe tetövel és a tetönkön napkollektoral melegitse fel medence vizét..lehet álmodni s nem is felesleges, de tudni kell hol van a határ s nem azután vágyakozni ami nincs, hanem annak örülni ami van. ... S ami van is több mint valaha reméltem, hogy megadta sors gyermekek itt nöhessenek fel, hogy van anyu is apu is velük s a legfontosabb talán, hogy anyu és apu a mai napig szeretik egymást. Na már ezért sem vagyunk trendik :))))

Gumik, auto

Mikor multhéten auto szervizben volt, szoltak kellene neki uj cipellö. Hát valahol tudtuk ez az utolso szezonja a nyári gumiknak de sajna a helyzet rosszabb mint gondoltuk. Néhány éve minimum 1,6 mm-nem kell lenni a minta mélységének, mienk viszont itt-ott csak 1mm. Ha elkap a rendör 800 kr bünti, igy aztán hétvégén le se mertem menni Tisszivel nagyvárosba, most hogy már tudjuk.
Mikor Dani mondta még szerviz napján telefonba, akkor válaszoltam, hogy "ugy gondolod üljek le teszteket olvasni!" Igen, igy gondolta. Igy megy ez nálunk, ha valami komolyabb dolog kell, akkor leülök kiokoskodni milyen, melyik... Mikor az autot vettük, még 95-ben, akkor 3 hétig olvastam teszteket, legfontosabb az volt amennyire lehet biztonságos legyen az auto, de olyan dolgok is, hogy ha elakadunk hoban akkor másik kerék átvegye s kihozza autot, s bizony elöfordult már néhányszor jo volt hogy ez volt. Takaritják itt a havat, meg szorják is az utakat a nagyokat, de pl sozni a mi városunkban tilos. Mi viszonylag kis utcában lakunk, Dani évek ota hogy is hivják..alacsonyabb rendü utakon járt dolgozni = kellett az a valami legyen auton.
Akkor nagyon tudtam, ABS; EPS; stb... azota persze mivel nem kell elfelejtettem. Ez volt az elsö uj autonk, még alkudtam is mikor vettük, nem tudtam nem lehet Citroennél :)))) Soha nem volt francia autonk, japánok voltak meg egy Saab régen, de Toyoták ujonnan olyan árban voltak, s olyan kemény rugozásuak, -Chris hányik- egyikben 10 perc után majdnem én is kiprobáláskor, igy lett francia. Azon kivül az ülések kigyulladtak -naná vezetés közben -más komolyabb baj nem volt vele, kopkopkop... Az ülésfütés gyulladt meg.

No a gumik... 2 napig olvasgattam teszteket svédül, számoltam a csillagokat német oldalakon. Nem biztos jol betüzöm, de azért érthetö melyikre gondolok, Michelinnek jobb a reklámja mint a minösége, Goodyear van ami nagyon jo és van ami nagyon nem, egyiknek nem jut eszembe a neve eleg jol befuto volt és a svéd Gislaved is, erröl egy tesztet találtam, az viszont jo volt, de szeretem a nagyobb számokat ilyen esetben. Aztán már csak Pirelli és Bridgestone maradt a szitában, kb azonos minöség utobbi kicsit jobbnak tünt és kicsit olcsobb.
Persze néztem én a nem hirös gyártok termékeit is, de nem. 205-ös nagy gumi, ebben a méretben a legtöbb drága már, ez egy viszonylag olcso életbiztosta´s lehet, egy jo és nem jo -de forgalomba hozhato- gumi között 50 m lehet a különbség megáll az auto vagy sem. No azon az 50 méteren lehet egy szarvas, más állat az uton vagy egy gyermek. Mondjuk a család 1 éves fodrászköltsége a különbség, én nyirbálok, a nyereség erre ment ;)

Igy már csak kb 2 orámba telt telefonálgatás, ugye lehet itt helyben, lehet szomszéd városban, másik szomszéd város Daninak utközben van vagy az a kisváros ahol dolgozik, most nagyvárosig nem akartam menni s felhivtam egy német internetes céget is.
Tudja-e berendelni, mennyi idö s mennyiért. Végül 2 helyi maradt a szitában, egyiknél voltunk már többször, másik minimálisan olcsobb volt de sokkal szimpatikusabb, igaz neki több nap megkapja a gumikat. Kissebb vállakozás, s azt mondtuk támogassuk. Volt egy másik nagyon szimpatikus, de Ö költözik ma´sik helyre pont most, lehet a téli gumik cseréjét majd vele csináltatjuk, gyanunk azt is cserélni kell.
Szoval várjuk a gumikat, várom telefonáljon.
Várom Lili vendégeskedö kalitkáját is.
Várom a zöld kártyát is autoét.
Várom a hidbérletet is, mert mint kiokoskodtam, Dániába a hidon egyszer oda-vissza menni is olcsobb éves bérlet+ jegy mint simán csak ott megvett jeggyel.

vasárnap, szeptember 20

Lili dumál

Titokban vettem fel, hát..

csütörtök, szeptember 17

:)))

PASIKÉPZŐ
OKJ-s szakképzés


A képzés alcíme:

Olyan intelligenssé válni, mint egy nő !

Cél: Aktiválni a férfiak agyának idevágó részét, amelynek létezéséről sejtésük sincs.

A tanfolyam árát a tényleges szükségletek felmérése után állapítjuk meg, kedvezményt adunk azoknak a jelentkezőknek, akik mindegyik kurzuson részt vesznek!!!

KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK:

1. Leválni az anyámról (2000 óra)

2. A fizetésemet a feleségemnek adom (550 óra)

3. A feleségem nem az anyám (350 óra)KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TANTÁRGYAK:

1. Nem vagyok féltékeny a gyerekemre (50 óra)

2. Kész vacsora ..... egy mosolygó feleség (200 óra)

3. Nem viselkedem úgy, mint egy fajankó a feleségem barátai előtt

(több mint 500 óra)

4. Hogyan lazítsunk úgy, hogy ne tűnjünk lustának (300 óra)

5. Leküzdeni a távirányító-szindrómát (550 óra)

6. Nem pisilek a WC mellé (100 óra, gyakorlati foglalkozás videó rögzítéssel)

7. Előbb sikerül kielégítenem a feleségemet, mint hogy elkezdené tettetni (kb. 1500 óra)

8. A cipők maguktól soha nem mennek el a cipős szekrényig (800 óra)

9. Hogyan jussunk el a szennyestartóig úgy, hogy útközben nem tévedünk el (50 óra)

10. Hogyan éljünk túl egy náthát agonizálás nélkül (200 óra)FAKULTATÍV TANTÁRGYAK:

1. Emésztési technika, hang nélkül

2. Agyamba vésem, mely napokon esedékes a szemétlevitel

3. Konyha - kezdő szint: háztartási gépek: ON (bekapcsolni), OFF (kikapcsolni)

4. Konyha - haladó szint: az első zacskós levesem anélkül, hogy elforralnám az összes vizet

5. A jégkockatartó megtöltésének veszélyei (diavetítéssel kísért bemutató)

6. A legújabb tudományos felfedezés: a házimunka nem okoz impotenciát

7. A WC ülőke dörrenésmentes lehajtása

8. Miért nem szükséges a takaró emelgetése, miután megszabadultunk bélgázainktól?9. Alapvető különbségek a szennyeskosár és a padló között (zeneterápiás laborgyakorlat)

10. Hogyan repül a kávéscsésze a mosogatóig (gyakorlatok David Copperfield irányításával)

11. Érzékeken túli kommunikáció: mentális gyakorlatok azokra az esetekre, amikor világosan elmondják, hogy a keresett dolog a szekrényfiókban van, ilyenkor ne kelljen visszakérdezni, hogy melyik szekrény, melyik fiókjában

HÁZIDOLGOZATI TÉMÁK:

(A témák nehézsége és összetettsége miatt csak 2 dolgozatot kell beadni)

1. A vasaló: a ruhák titokzatos útja a mosógéptől a ruhásszekrényig

2 . Én és az elektromosság: a villanyszerelő kihívásának anyagi előnyei villamossági hibák esetén (a legbanálisabbaknál is!)

3. Miért nem bűntény virágot ajándékozni a nőnek a házasságkötés után?

4. A WC papír: a WC papír vajon a papírtartóban jön a világra?

5. Az eltévedt férfi autóvezető is kérhet útbaigazítást a járókelőktől anélkül, hogy impotensnek tűnne

6. Tisztítószerek: adagolás és gyakorlati felhasználási tanácsok a javíthatatlan károk elkerülése céljából

7. A mosógép: a nagy ismeretlen felfedezése

8. Milyen genetikai akadályai vannak, hogy szó nélkül végignézzük, amint egy nő leparkol



18 éven felülieknek!

A fütyi kérelme:
Alulírott Hímvessző, jelen levelemmel fizetésemelésért folyamodom.
Indokaim a következők:
-Nagy mélységekben dolgozom,
-Bármely helyzetben először a fejem dugom be,
-Sem hétvégi, sem szabadságolási időszakom nincs,
-Nedves környezetben kell dolgoznom,
-Magas hőmérsékleten dolgozom,
-Fertőző betegségeknek vagyok kitéve.

                                                                 Tisztelettel: Hímvessző
Tisztelt Hímvessző!

Miután kérelmét átolvastuk, az abban lévő érveket elemeztük.
Sajnálattal közöljük, hogy kérelmét a következő okok miatt elutasítottuk:
-Nem dolgozik napi 8 órát folyamatosan,
-Kis erőkifejtés után elszenderedik,
-Nem követi mindig a felső vezetés utasításait,
-Nem marad meg kijelölt helyén, gyakran elkódorog máshová,
-Nincs kezdeményezőkészsége, állandóan nógatni, motiválni kell, hogy munkába álljon,
-Munka lejártával munkahelyét mocskosan hagyja el,
-Nem követi a biztonsági előírásokat, mint pl. a védőruha viselete,
-Képtelen két egymás utáni műszakban dolgozni,
-Néha elhagyja a munkahelyét, még mielőtt a napi munkát elvégezte volna.

Ha mindez még nem lenne elég érv Önnek, megjegyezzük, hogy állandóan két gyanús zsákkal járkál.



Amiért a szülők megőszülnek…
 
Egy nagyvállalt vezetőjének fel kellett hívnia egyik alkalmazottját az egyik központi számítógép meghibásodása miatt. Felhívta az alkalmazott otthoni számát, a kagylót pedig egy gyerek vette fel suttogó hangon beleszólva:
"Hello?"
"Apukád otthon van?"- kérdezte.
"Igen,"- suttogta vékony hangon.
"Beszélhetnék vele?" A főnök meglepetésére a vékony hang azt suttogta:
"Nem."
Mivel egy felnőttel szeretett volna beszélni, a főnök azt kérdezte:
"Anyukád ott van?"
"Igen," hangzott a válasz.
 "Beszélhetnék vele?" A vékony hang ismét suttogva:
"Nem."
A főnök, remélve, hogy akad valaki, akinél üzenetet hagyhat, azt kérdezte:
"Van még ott valaki?"
"Igen,"- suttogta a gyerek -"egy rendőr."
Csodálkozva azon, hogy mit kereshet egy rendőr az alkalmazottjánál, azt kérdezte:
 „Beszélhetnék a rendőrrel?"
"Nem, el van foglalva,"- suttogta a gyerek.
"Mivel van elfoglalva?"- kérdezte a főnök.
"Az apuval, az anyuval és a tűzoltóval beszélget,"- hangzott a suttogó válasz. Növekvő aggodalommal, és a telefon hátterében egy helikopterszerű hangot hallva, a főnök azt kérdezte:
"Mi ez a hang?"
"Egy helikopter"- válaszolta a suttogó hang.
"Mi folyik ott?"- kérdezte a főnök most már megrémülve. Félénk suttogó hangon válaszolt a gyerek. "A mentőalakulat most landolt a helikopterrel.
" Megrémülve, aggódva, és enyhén szólva zavartan kérdezte a főnök:
"Mit keresnek?"
 Még mindig suttogva, kuncogását visszafojtva így válaszolt a vékony hang: "Engem".

hétfő, szeptember 14

Ehhez mit szoltok?

http://www.youtube.com/results?search_query=James+Van+de+Pragh&search_type=&aq=f

Itt adják tv-ben, néhány hete fedeztem fel véletlen. No azota tátom a számat.
Tegnap mondta, hogy lámpa fel-lekapcsolása, tv és más elektromos készülékek ki-bekapcsolása föleg ha elektromossággal dolgozott az elhunyt gyakori.

2 éve kb adták Dunán Charly majmot délutánonként, Tisszi igyekezett haza, s néztük együtt. Régebben Anyuval együtt néztük hármasban mikor otthon voltunk.
No a tv is a parabola dobozza is többször kikapcsolodott, csak Dharly alatt, se elötte, se utána soha. Mondtuk is Tisszivel Nagyi szorakozik.
Anyu erösáramu készülékeket rakott össze rajzasztalon, mérnöki munkát végzett diploma nélkül konstruktörként.

Most néztem ismét egy részt, sztori idevágo része, hogy valaki apja nem mutatta ki szerette mig élt, de szerette... erre beugrott, hogy ha Apu addig nem mutatta ki mig élt, most már ne is, s remélem nem fog megjenni erre olyan érzésem lett lenyomtak a fotelba:( Nem ugy ne tudjak felállni ha akarok, csak egy suly mint egy nehezebb takaro.. nem hiszem meghibbantam volna, kétségeim is vannak, néha 2 lábbal hitetlen vagyok máskor meg nem s öszintén sokkal jobb lenne hinni, könnyebb lenne az élet.
Ugye le sem merem irni még mik történtek, talán majd egyszer de hosszu lesz.

Lili csibészkedik

Nem szokott fémet kapni játszani, most csak kivételes alkalom.



Napok

Dani csak dolgozik és dolgozik, azért kapja ugye a melokat mert sürgösek, több bejött követni sem tudom, most már csak egy van tarsolyban. Persze jöhetnek be ujak, anyagilag jo de hát... igy semmire sincs ideje. Tegnap is mondtam menjünk fel Tisszi uj szobájába mert vannak dolgok amiket egyedül nem tudok emelgetni, huzogatni, s mondta nem. Hát ha nem...aztán estefele kérdeztem mennyi van még hátra, mondta kb 1 ora én meg hogy hát olyan rendes kislány vagyok, probálok mindent megcsinálni, neki ne kelljen, de ha ugyis csak ennyi, akkor menjünk fel egy orára emeletre. Felmentünk. Elméletileg csavarokat is megtaláltam ágyhoz, egyik rossz, de ugy néz ki másik azonos menetü, vsz össze tudja rakni ágyat. Aztán folytatta meloját s még meg is nyirtam haját utána, aztán vicceltem vele foglalt-e vagy hivhatom randizni ;)

Ma autoszerviz után telefonáltam, ugye árak sem azonosak, meg jo is lenne ha utba esne. Lundba szoktuk hordani de az most lefele-jobbra van, dolgozni meg felefele-balra jár, nagy kiesés. Közepes szerviz, 73 000 km van autoban, 60 000 elött volt nagy szerviz, nem is kellene még ha nem utaznék, de 4000km-re jobb felkészülni. Valami gubanc is volt tavaly, mondta ráér még, semmit sem érzünk belöle, nem tudom mi pontosan, valami a lengéscsillapitokal (?) .

:))) Ugy vettünk fehér konyhabutort tavaly -Dani akart fehéret, én fa szinüt szerettem volna, mediterán hajlamu vagyok- hogy Dani megigérte törölgeti a külsejét ha valami látszik rajta. Hát a fenét törölgeti, lemostam ma, szoval igy bizzunk mi nök a férfiakban ;)
No lassan megyek emeletre pakolni, amit sk is tudok ugye... cska még seneken kellene rugnom magam:)

Nagyon finom

Kissebb mennyiségben irom mint csináltam, mert rengeteg lett, még nálunk sem fog elfogyni...

Fél kilo (én egy kilot, de hagyjuk) csirkemell filét befüszereztem s bevágtam a sütöbe lefedve. A füszer ize fog dominálni, ugy csináld, lehet kicsit füszeresebb szokásosnál. Én ezt a füszerezést ösztönböl csinálom, most Görög-Kentucky-még valami Kotányi + fekete bors csináltam, nagyon szeretem a Kotányikat de szinte mindig többet keverek.
Közben ugy kb 30-35 deka most olasz tésztát nagykagylot és szines spirált fele-fele, 10-12 perces fözésidös mindkettö igy egyszerre kiföztem, majdnem puhára, leszürtem, leöblitettem hideg vizzel ne ragadjanak össze. Ezt be nagy jénaiba.
20 deka sima sajtot (füstölt nincs most, ha azzal csinálod a füstölt iz jobban dominál lágyabban füszerezd a hust) lereszeltem.
3 dl tejet szük 2 evökanál burgonyaliszttel, pici vegetával és feketeborssal felföztem, kicsi vajat beleadtam aztán bö 3 dl tejfölt (lehet több) hozzákevertem.
Hust daraboltam, belekevertem tésztába, sajtot is majd nyakonöntöttem a szosszal s be 200 fokra kb 20 perc, kapjon egy kis szint.

Ez a husos variácio most tegnapi kitalácio, nem akartam sima hust s szerettem volna valami tésztásat, hus helyett nagyon finom füstölt tarja-sonka kockákkal, de mennyiségre nem emlékszem.

Ilyen sajtos szosszal -több sajttal- szoktam csinálni a rakott krumplit is meg rakott karfiolt is, utobbit csak kicsit piritott zsemlemorzsával, jo sok szosszal, nyami........
Amiota rakott krumplit igy csinálom, azota a régi csak simán tejfölöst meg sem esszük. Anyut is megtanitottam erre Ö is mondta ez a legfinomabb rakottkumpli amit valaha evett ;)