Ismét itthon

Végre ismét itthon, ez lebegett végig a szemem elött, hogy kedd és végre itthon leszek. Már meg sem engedem magamnak, hogy jol érezzem magam "otthon", hisz tudom kis piros tollasomnak mennyire hiányzom, nem tudja hová tüntem, nem tudja nem végleges. Kicsik vidáman elvannak családdal, Lili van hozzám növe. Meg egyébként is, miota Anyu meghalt már nem is jo hazamenni, már nem az igazi, üres és más. Nagyon megváltoztak az emberek is, sokan türelmetlenek, felörli a mindennapok harca öket. Néha utáltam is, mikor gyerekeket fellökték, máskor lelökték, én szégyeltem magam nagyon, hogy honfitársaim igy viselkedtek. Itt ilyen sosem fordult elö. Arra viszont még nem értem meg, hogy felássam a gyökereimet onnan, elöbb készre kell gyászolnom, majd ha a fájdalom csökken, utána megnézem merre tovább, idö, évek, most átmeneti idöszak van. Barátaimat viszont nagyon szeretem, meg sok mást is, aproságokat, hiányoznának. Régen ugy szerettem hazamenni, még annak is tudtam örülni, hogy ki volt irva "Cipöbolt". Akkor még értettem is mit árulnak hol, ma már sokszor azt se értem, ha valaki elmondja mit dolgozik, olyan furcsa lett a "magyar" nyelv.

Repülö késett egy félorát, lefelé hamarább indult-érkezett. Aztán végre hazaértünk, -Dani várt reptéren- itthon meg a has és fejfájos lányom. Együtt jöttünk be dolgozoba, -Tisszi bezárta öket mire hazaértünk- pontosabban én léptem be 3.-nak a szobába s szoltam Lilihez, elötte kint csöndben voltam. Lili mint aki szellemet lát 1 másodppercig majd ha kalitka nem lett volna akkor arcomra ugrott volna, rátapadt kalitkára. Kiengedtem gyorsan s bujt belém :) Aztán szadizott is kicsit, keményebbeket rám harapdált s maradt rajtam szinte végig. Rohangásztam fel-le mint pok a falon, kipakolászás, stb.. aztán bezuhantunk ágyba, odavittem Lili párnájá is és aludtunk du4-töl 7-ig. Ekkor elalvás elött még köszörülte rajtam a hiányát, szadizott, aztán ébredés ota már nem, de nagyon bujik. 5 perceket ugy ül, fülem a csörében:) Még mindig nagyon fáradt vagyok, remélem holnapra már magamhoz térek.