Hófehér csönd
Fehérbe öltözött a táj,
s mind ez csupa báj
Roskadozik a hótól az ág,
a tó jege is hízik már
Tündéri nyugalom honol,
csak a titkok fénye oson
Érintetlen táj lehellete
párásitja meg a telet
Lelked heve izzik bár,
nyugalmára e pillanatban mégis itt rátalál
Hallhatová válik a csend,
s tapinthatová a nesz
mely kérdezi átéled-e életed
az ébredö fények mélyében
Dermedten susog a magány,
remegö szived magába száll
arcodra hópihe hull
a valoság állmokba fordul
Lepel teritetett a tájra,
havas hideg éjszkára
(saját)
Csönd van és éjszaka még, havas csend, amikor még a távoli nagy ut zugását is eltompitja a frissen hullott ho.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése