Az ember lefekszik s nem tudni reggel ébred-e, vagy elmegy reggel s lehet sosem tér haza ismét... félelmetes, rémisztö. Néha megváltás ahogy volt Anyunak és Nagymamámnak is, várták. Sokszor értelmetlen s szinte mindig korai, még igy is Apos majdnem 96 éves volt.
Már tul sok halottam van, Anyu pont most 5 éve márciusban haldoklott, Apos halálával ez is felkavarodott ismét bár kavarogni kavarog ez azota is, feldolgozhatatlan az ember csak megtanul élni a hiánnyal ugy-ahogy.
Eltemettük Apost, kivánsága szerint, nagyon rossz volt belegondolni tényleg ott fekszik és többé nem jelenik meg mosolyogva, nem ....
Az urna valahogy más.
A 6 fia vitte a koporsot. (Papét nem, a többiek arcát inkább homályositottam.)Elöl Anyos sapkában, nem értette hol van, senkit nem ismert fel, talán az a bizonyos jotékony köd védte a valoságtol. Nem tudjuk megértette-e az elmult hetekben ...majd 65 éves házasok voltak.
Mindenki egy szál vörös rozsát dobott a koporsora.Ez a 7 koszoru a 7 gyerekétöl.
Szép volt és szomoru, könnyeinket -szinte mindenki sirt- törölgettük diszkréten.
Másik oldalon egy épületben volt utána emlékezés és ettünk -valoban finomat- kávéztünk és torta, aztán beszélgetés. Sokan voltunk, 7 gyerek ugye, 20 unoka, 2 dédunoka (szopis babák) Apos öccsének az özvegye, több gyerekük a 8-bol, Anyos oldalárol is testvérei gyerekei, szomszédok, ismerösök.... Vacsora közben elkezdett esni a ho, feltámadt a szél, mire hazaindultunk volt néhány cm már és hoszakadás.
